Ez egy vendégtörténet a “Csak egy nap az életünkből” felhívásomra. Meséld el, milyen egy napod. Anyaként, hogy érzed magad. Írj őszintén! Küldd el nekem a csepelyt@gmail.com címre és legyen közkincs, hogy mindenkinek adjon valamit!
Fogcsikorgatós éjszaka után ébredtünk ma reggel fél 8-kor. Nem a hideg miatt, hanem a feszültségtől csikorgattam a fogam, amikor az éjszaka egy részében a kisfiam minden visszaaltatás után újra felébredt, dobálta magát, sírt. Fogzás, mozgásfejlődés, fogjuk valamire így 9 hónaposan, már nem keresek magyarázatokat, csak próbálok túlélni ilyenkor, és várni a reggelt. Szerencsére hajnalban volt egy pihentetőbb szakasz, így csak enyhe fejfájással ébredtem.
Apa elment dolgozni, kettesben maradtunk. A mai nap olyan, amitől előre szorongani szoktam: nem mehetünk el, míg nem hozza a futár az új babakocsit (időpontot nem adtak, csak napot), nem jön senki látogatóba, nekem kell egész nap szórakoztatni Barnit. Akinek az egy szoba és az anyja látványa már édeskevés a boldogsághoz. Ébredés után 20 percig tudtam lekötni a figyelmét a szőnyegre kirakott játékaival, utána kezdődött a nyűgösködés. Akkor reggelizzünk! Ötgabonás zabkását, mert a kakilás nagy szenvedés pár hete, mindent megpróbálok, ami elvileg segíthet, de egyelőre csekély eredménnyel. Miután a kisfiam kinyilvánította, hogy nem óhajtja a zabkását, helyette inkább a konnektorba szeretne nyúlkálni, nem jutottunk egyezségre, így rögtön bevetettem a csodafegyvert: hurciba a gyerek a hátamra, míg én reggelizem, lemosom az arcom és megiszom a teámat. Ha ez a kis reggeli rituálé elmarad, továbbviszem az éjszakából hozott feszültséget, enélkül is bűntudatom van, hogy éjszaka mérges voltam a gyerekemre. Aztán elrendezem magamban, bocsánatot kérek tőle a türelmetlenségemért és remélem, ha őszintén élem az érzéseim, azzal adok neki és nem elveszek.
Photo by rawpixel on Unsplash
A hurci végül nem a szokásos módon segít: 10 percet bír benne, utána kifeszíti magát, viszont a letett hordozó csatjaival elbabrál egy ideig, közben felháborodva magyaráz a maga kis nyelvén. Zabkása helyett a kezemből eszik egy kis avokádót és sonkát (mindig az kell, ami az én tányéromon van), nyűgösködve eltelik a délelőtt, hamar meghozzák a babakocsit, mehetnénk sétálni, de nem tudom levinni a kocsit és a gyereket is (3.emelet, nincs lift), így álomba rázom a hátamon, aztán cicin folytatja, közben én olvasok egy kis Harry Pottert. Ez a nyugodt énidő a mai napon, egészen nyugodt hangulatba kerülök. 11-kor felkel Barni, nincs jókedve, összerakom a babakocsit, rágja a csomagolást, játszunk, mórikálom magam, nem használ, hurciba veszem, főzöm a kávém, megmelegítem a tegnapi ebéd maradékát, eszik egy kis halrudat, sajtot, zenét hallgatunk és táncolok vele a konyhában, míg nézelődik ki az ablakon a hátamról, lassan eljön a fél 3, jön haza apa, végre. Előtte persze telefonon leszúrom szegényt, miközben fogalma sincs róla, mi bajom. Mindig rájövök, meg kell tanulnom nem támadni, ha nincs jó kedvem, hanem ezzel kezdeni: nincs jó kedvem, nem veled van bajom. Szegény férjem mire hazaér, legtöbbször már kivagyok, és nem tudom átadni: vártam haza és tényleg nagyon örülök, hogy itt van. Míg ő eszik és etet, addig mosogatok, ezt most pihenésnek érzem. A délutáni alváshoz már kimegyek sétálni, az új babakocsi mint egy álom, alig tolom és suhan, végre elfér benne a gyerek, alszik is másfél órát. Húgom is jön a babájával, együtt sétálunk, ez a nyugodt kávézás ideje, kisimulnak az idegeim, a babakocsi kerekének surrogása mindig ilyen hatással van rám. Szeretem ezeket a sétákat.
Hazaérünk, Barni jókedvű, kipihent, apával játszanak, míg én kifőzöm a cumisüvegeket, vízkőtelenítem a vízforralót, és nyugalomban olvasok a wc-n egy fejezetet. Még lemennek a fiúk tejért a sarki kisboltba, kihasználom, hogy nem rágja senki a laptop zsinórját, rápillantok a hírekre, megnézem, jött-e munkahelyi feladat (nem), és befejezem a napunk leírását. Már nyugodt vagyok, érzem, hogy lesz erőm nekifutni az éjszakának, bármilyen is lesz. Előttünk áll még a fürdés, este beugranak egy barátnőmék fél órára valamit bejelenteni, aztán alszunk. Bármilyen éjszaka lesz, holnap reggel jön anyukám, így biztosan tudok kávézni, ebédet főzni és még tornázni is. Hálás vagyok a lehetőségekért, és újra megerősítem magamban: nekem sok segítség kell, kérjek továbbra is bátran, mert elsősorban magam felé kell válaszkésznek lennem, így tudom ezt adni a kisfiamnak is.
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek