Egy vetélés után 4 hét múlva kell kontroll vizsgálatra menni, mikor a doktor ellenőrzi, hogy minden rendbe van-e odabent. Ezen túl tájékoztat a jövőbeli lehetőségekről, és a kezedbe adja a szövettani eredményt. Ezen én tegnap estem át, és olyan volt mintha minden bevarasodott sebem egyesével szakítottak volna fel.
Nincs baj. A méhem szépen zsugorodik, nincsenek fájdalmaim, semmi gyulladás és vérzés sem. A szövettan is igazolta a Dandy-Walker malformációt, nem derült ki semmi turpisság. Tehát akkor elégedett nőként kellett volna távoznom a rendelőből és enyhén hunyorogva nézni a napsütéses jövőbe. És mégsem így lett, de hagy kezdjem az elején.
Az orvosom rendelőjébe azóta járok, amióta terhes vagyok. Hopp, voltam. Minden egyes alkalommal úgy mentem oda, hogy tudtam a monitoron a gyermekemet fogom látni. A gyermekek testét, mocorgását és hallom majd a szívverését. Azért mentem oda, hogy találkozzam a fiammal. Ez volt a mi randevúnk helye és ideje. Izgatottan vártam, ünneplőbe öltöztettem a lelkemet is, mint a róka az övét a Kis hercegre várva. Ágoston velem izgult, aztán az ultrahang vizsgálat során örömmel konstatáltuk, hogy minden rendbe van, ott él az a kis csoda a méhemben. Na ez volt eddig. Pénteken viszont egyedül ültem ott az emlékeimmel. A gyomorszorító érzéssel, hogy nem fogok semmit sem látni a monitoron.
forrás: http://www.deviantart.com/art/end-177994590
Felfoghatatlan érzés, hogy valakit úgy ismersz, hogy nem ismersz. Hogy valaki benned él, de nem te vagy. Hogy csak a technikának köszönhetően láthatod őt és mégis úgy örülsz, mintha szemtől szembe találkoznátok. És aztán egyszer csak nincs ott! A méhem üres. Az agyamba beleivódott az üres méhem képe. Ami egészséges, rendben van, de akkor is üres. Kis lakója elköltözött onnan. Már emlékszem. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy az emberi agy és a szív mindezt hogyan képes feldolgozni és befogadni. Egyszerűen csak nem értem, miért nem őrülök meg csendesen. Nem teszem, mert ezek a rossz érzések csak jönnek-mennek.
A dokimmal viccelődtünk, hogy milyen stratégiával várjam ki a következő 3 ciklust, amíg majd újra próbálkozhatunk. Hogy vágyjak a babára, hogy közben ne akarjam azt? Hogy tegyek érte úgy, hogy közben ne legyek görcsös? Hogy ne féljek attól, amitől félek? Minderről a következő bejegyzésemben fogok írni, mert sajnos nálam a 3 ciklus kivárása sem oly egyszerű.
A babánk testét szövettani vizsgálatra küldték, tudtunk róla. Ez cáfolhatta volna a diagnózist, de nem így lett. A szövettani eredmény egy hosszú leírás a babáról. Ezt elolvasni borzasztó volt. A fiam 30 cm-es volt, 556 gramm, ülőmagassága 20 cm, orrcsontja ép, végtagjai arányosak, látható fejlődési rendellenessége nincsen. Magzati szőrzet hiányzik, a köldökzsinórban 3 ér. Szinte megtanultam az egészet. A mája, veséje, tüdeje ép, korának megfelelő fejlettségű. És még sorolhatnám. Ami nem volt ép az a fél agya, mert az nem is volt.
A gyermeket szétszedték, megnézték kívül-belül. A gyermekem sosem láttam, de a kezemben foghatom csöppnyi teste részletes leírását. EZ FÁJ. Tudom csak test, de bánt, hogy hagytam, hogy a fiammal ez történjen. És nem tehettem mást, tudom, és így van rendjén, tudom, de ahogy átmennek rajtam a rossz érzések, akkor köztük van az, hogy a kisbabám egy boncasztalon végezte és hogy miért kellett mindennek így történnie? Fáj, tényleg, nagyon…és hagyom.
Ahogy telik az idő a seb gyógyul, aztán valami kosz belemegy, ahogy vakarom, kisebesedik, és begyullad újra és újra. Várom, hogy legyen belőle heg. Egy heg, ami mindig emlékeztet a történtekre, de már nem fáj tovább. Tegnap nehéz volt, ma sem könnyebb, de holnap már az lesz, hogy holnap után újra nehéz legyen.
A 4 hetes kontrollal a vetéléstörténetnek tényleg vége, ez a fejezet lezárult. A terhesség és végkimenetele után is egészséges vagyok, lehet egészséges gyermekünk. De minden csak most kezdődik igazán. Megnyitom hát a születéstörténet fejezetet, hisz minden lépés, amit mostantól teszek és minden érzés, amit érzek, amit feldolgozok vagy elhanyagolok része annak a folyamatnak, ami által a következő gyermekem a világra jön. Hogy mikor? Azt nem tudom. De már elkezdődött.
Olvasd el a teljes történetet!
1. rész: Mikor én lettem az a másik, akivel a rossz dolgok történnek
2. rész – Az emberek, akik istent játszanak
3. rész – Drága Anya, engedj el!
4. rész – Vihar előtti csend, avagy az utolsó 3 nap a fiammal a pocakomban
5. rész – Így zajlik egy középidős terhesség megszakítás
6. rész – A vetélt nő és az egynapos csecsemő esete
7. rész – Én nem vetéltem, szültem!
8. rész – Apokalipszis után: nincs gyerek, de van élet!
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek