Lelkem szottya

Egy sorstárs története – Valami baj van a szívével

2016 őszén férjemmel úgy döntöttünk itt az idő babát szeretnénk, abba hagytam a fogamzásgátló szedését és lám októberbe már pozitívat teszteltem. Minden rendben volt, 12 uh-n makk egészséges. Majd jött a 18 hetes uh, ahol orvosom mondta, lát valamit a pici szívén, ekkor megtudtuk azt is, hogy kislány lakik a pocakomban. Elküldtek genetikára 1. számú… Tovább »

A valóság legalább három árnyalata

Rendhagyó bejegyzés következik. Vajon észreveszed, hogy a különböző verziók között, mi az alapvető különbség? Figyelem! Ez egy tollgyakorlat számomra, nektek pedig egy tanító jellegű írás. Bár az én napom leírása az alap, de nem minden nézet és állítás igaz rám. A szövegetek úgy fogalmaztam meg, hogy a tanító, önismeretet segítő üzenet átjöjjön. Szerintem felismered majd,… Tovább »

A cikk, amiben elmesélem, mi tette helyre a házasságunk

Ott hagytam abba, hogy szombaton érzelmileg megterhelő, gondolkodásra okot adó dolgok történtek és nagyon megviselve, legyőzve éreztem magam. Nevetségesen viselkedtem frusztráltságomban. Ugyanúgy éreztem magam, mint 2016-ban, mikor a terhességem hirtelen végével megszégyenültem, magyarázkodnom kellett, kihullottam a sorból. Érdekes, hogy előjött minden. Talán a tanulság számomra az, hogy mikor bizonyos okoknál fogva végtelenül tehetetlennek érzem magam,… Tovább »

Néha olyan is megtörténik, amire egyáltalán nem számítunk

Ma reggel 8 előtt ébredt a család. Apa, anya, baba egy ágyban. Kis kifli, nagy kifli. Ez nagyon jó, öröm a szívünknek. Sok terv volt mára. Üveggyűjtő a pláza mögött, postán átvenni az értesített küldeményem, belvárosba elmenni egy krémért  a kozmetikushoz, ebéd a plázában, szemüveg csináltatás nekem és babakocsi vásárlás.Olcsó, repülős utazáshoz alkalmas járgányt szerettünk… Tovább »

Egy délután Kevinéknél

A címről remélem te is a Reszkessetek, betörők című filmre asszociálsz. Kicsit abban a nyüzsgésben éreztem magam ma délután. De ne szaladjunk ennyire előre. Az éjjelünk hellyel-közzel a szokásos módon alakult. Még egy ideig talán tudatosan figyelem, mikor ébred Lidus és hogyan tudom visszaaltatni, aztán lehet megunom. Reggel mellettem ébredt 8 órakor, ami elég korainak… Tovább »

Ilyen ez a babaszerelem

Ma Lidus mellett ébredtem. Puha kisbaba arc durmolt mellettem. Páratlan élmény. De én csak reggelente tudok mellette aludni, ráébredni szeretek, éjjel nem megy. 9 után nem sokkal ébredtünk és 10-re szerettem volna elmenni a közelben lévő baba angolra. Na, azt hogy…? Ismerem annyira Lidust és önmagam is, hogy tudom, hogy a reggeli rutin mennyi idő,… Tovább »

Mit tesz az internet az anyákkal (velem)

Éjjel nagyon résen voltam és ismét megfigyeltem, hogy Lidus hányszor és mikor ébred és hogyan tudom visszaaltatni. Éjfél körül, 3 körül és 7-kor ébred, ebből a 3-as és a 7-es ébredés, ami szerintem komolyabb evéssel is jár.Ez megközelítőleg így volt az elmúlt éjjeleken. 9-ig alszik aztán és ekkor kezdődik a nap. Ma még itt volt… Tovább »

Üdvözöllek Tökéletességországban!

Ma reggel 7-kor magamtól ébredtem, nagyot nyújtózkodtam, megnéztem a telefonomon az időt. Átsétáltam a gyerekszobába és mit ad Isten, Lidus a kis plüssállatával békésen játszik és jöttömre elmosolyogja magát. A babát beültettem az etetőszékbe és megreggeliztettem. Simán és gond nélkül szépen megette az adagját. Amíg a kávémat ittam, addig Lidus eljátszott egy kis babával a… Tovább »

Esküszöm, megtanítom a babát aludni!

Ma reggelire kiflicsücsköt adtam sajttal Lidusnak. Tudjátok melyik kifli erre a legjobb? A nosztalgiának nevezett. Ez így fel van tekerve, van benne anyag. Nagyon finom. A sajt sima szeletelt sajt volt. Ezt nem tudta egyedül enni, de adogattam a szájába. Mindezek után elmentünk megint  a Heim Pálba. Nem tudom miért, de útközben is nyavúkolt a… Tovább »

Babatalpak első önálló lépései

A reggeleink immáron pár hete szokásosan alakulnak. Lidus 7-kor ébred és vagy a fotelban nudlipózban vagy a mi ágyunkban a cici lógva sikerül visszaaludnunk és legközelebb csak fél10 -10 körül ébredünk fel. Régebben ez a mostani 7 órái ébredés, inkább 5 óra felé volt és 8-fél9 felé ébredtünk fel. Gyakorlatilag mostanában a napunk felét átaludjuk…. Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!