Lelkem szottya

Ma Lidus mellett ébredtem. Puha kisbaba arc durmolt mellettem. Páratlan élmény. De én csak reggelente tudok mellette aludni, ráébredni szeretek, éjjel nem megy. 9 után nem sokkal ébredtünk és 10-re szerettem volna elmenni a közelben lévő baba angolra. Na, azt hogy…? Ismerem annyira Lidust és önmagam is, hogy tudom, hogy a reggeli rutin mennyi idő,… Tovább »

Egészen véletlen, hogy havonta írok. A köztes időben érnek bennem a gondolatok, ami pedig nagyon sürget, azt facebookon posztolom. Lassan közeleg a születés pillanata, így gondolataim az anyává válás folyamatára fűzöm fel, viszonyítva az általános anyaság képhez. Nem szakdolgozatot készülök írni, bár elég szigorú lett a felvezetőm. Talán épp ez illik, ahhoz a szigorúsághoz, ami… Tovább »

Azért ezt a blogot magamnak is írom, nem csak nektek és úgy érzem, itt az idő, hogy összefoglaljam az elmúlt majd’ 13 hét érzéseit, amiket olykor érintettem a Facebook oldalon. Még mindig azt hiszem, hogy minden kismamának, pláne egy veszteség után arra van szüksége, hogy a terhei, aggodalmai könnyebbek legyenek, és lássanak biztató, egyedi példákat… Tovább »

Tehát lesz baba. Vajon tényleg lesz? Nem tudhatjuk. Terhes vagyok. Most épp. Pesszimista vagyok? Vagy realista? Vagy ez a kettő ugyanaz? Ha álmodozó lennék, miről álmodoznék? És mennyire fájna, ha a realitás a földre rántana? Ezért vagyok óvatos. Figyelek a sarokból. Egyik kezem a légycsapón, másik a papírzsebkendőn. Ha kell, gyorsan elérem bármelyiket. Elképesztő az… Tovább »

Volt egy fiam, Lénárd. Az erős kicsi oroszlán. 22 hetet élt a méhemben, személyesen soha nem találkoztunk, de közelebb volt hozzám, mint bárki ebben az életemben. Lénárd volt az eddigi legnagyobb tanítóm, aki komoly feladattal jött hozzánk, de igen hamar távoznia kellett a küldetés értelmében. 22 hetesen terhesség megszakítás keretében megszültem, a lelkét korábban elengedtem. … Tovább »