Azt hiszem, ez az utolsó poszt, hosszú időre. De talán ez még megmutat valamit a folyamatból. A folyamatból, ami sosem arról szólt, hogy lesz-e gyermekem, hanem, hogy egy traumával, ami a társadalmon kívül helyez, hogyan lehet megbirkózni úgy, hogy értéknek tekinthető legyen a többiektől való különbözés. Hogy a folyamat során az egyetlen elfogadható eredmény ne a gyermek legyen, hanem maga az emberi lélek fejlődése, az önmagamra találás, szívem valódi vágyainak megismerése.
Tavaly a terhességem alatt és után 4 nő volt közvetlenül várandós körülöttem. A kórházban a terhesség megszakításakor azt mondta Júlia, hogy márciusban már megyek a 12 hetes ultrahangra. A sógornőmnek egy korai vetélés után csak egy gyógyszer kellett és jött a következő baba. „Csak próbálkozni kell és összejön. Sok veszteséget átélt nő az első-második hónapban teherbe esik, mert ez így van rendjén. Teljes értékű életünk csak a következő babával lehet.” Mindezek olyan események és mondatok, amik alattomosan beférkőztek a tudatomba és elkezdték feszíteni azt.
Azt láttam és szívtam magamba, mint egy szivacs, hogy teherbe kell esni, mert ez csak így van rendjén. Minden más rendellenes. Nem lehetek duplán rendellenes. Egy ismerősnek azt mondták, hogy nehezen eshet teherbe és lám, azonnal sikerült, lett babája. Egy másik vetélt ismerős a 4. hónapi próbálkozás után teherbe esett. Mert neki sikerült elengedni az akarást! Nem lehet, hogy nekem ne sikerüljön. Mindeközben szépen épült a stúdióm, a vendégköröm, sikereket éltem át benne. A kapcsolatom jobb lett, az öntudatom éberebb, a kiállásom sugárzóbb, az életem szebb, de akkor is kell az a terhesség, mert ez így van rendjén. És attól a naptól kezdve, hogy próbálkozhattunk és ezt januártól tekintem, minden borult. A ciklusom olyan kiszámíthatatlanná vált, ami a termékenységem útjába állt. De nem értettem. Mert majd még egy ciklus, még egy hónap és végigjártam már az összes orvost is, és nekem már papírom van róla, hogy rendben vagyok! És tudjátok: ha rendben vagyok, akkor olyan vagyok, mint az összes többi nő. És ez fontos. És akkor bumm: az április meghozta a legrosszabb hónapot, a szervezetem kiütéssel győzött a homályos, külső kényszer által vezérelt tudatomon. 4 hónapon át tartó feszültség és remény-reménytelenség hajat tépő, földhöz vágós tombolásba csúcsosodott ki, miközben azt kiabáltam: ELÉG VOLT! NEKEM EZ NEM ILYEN FONTOS! NEM CSINÁLOM TOVÁBB! Olyan erővel fakadtam ki, hogy végre meghallottam. Ez az én hangom. És azóta megint tisztább a kép.
Arra kerestem a választ, hogy szuper életmód, jó kis vitaminok, sikeres munka, jó orvosok mellett miért lesz a hormonrendszerem egyre rosszabb? Mi a különbség a 2 évvel ezelőtti állapothoz képest? A veszteség. És az, hogy gyereket akarok. Januártól akarom és januártól nem megy. Ennyi a különbség. Elmentem a nődokihoz, hogy azért kukkantson már be, nincs-e valami szervi oka az össze-vissza vérezgetésnek. Kicsit féltem is, hogy majd erőlteti a stimulációt, pedig én nagyon kristálytisztán rájöttem, hogy nem kell nekem, mert nem akarom most a gyereket. Meg akarok nyugodni végre. El akartam ez neki mondani, de azt gondoltam, hát ő is csak egy orvos, mi a fenét foglalkozna a lelkemmel?
A problémám vázolása után rögtön ő tért rá arra, hogy talán még nem dolgoztam fel a veszteséget és nem állok készen. Szervi bajom nincsen. És hosszan beszélgettünk arról, hogy ez milyen nehéz lelki folyamat is, és hogy a hormonrendszer mégiscsak idegrendszeri hatás alatt van. Méregethetjük a progeszteront, meg gyököt vonhatok a ciklus napok számából, majd számolhatok sinust, cosinust, de soha nem fogom tudni meghatározni, hogy mi történik odabent. Ezt el kell engedni. Mesélt személyes példát is, és egyszerűen megértette és megerősítette, hogy igazam van, és úgy lehet, ahogy gondolom. És nem erőltette a stimulációt. 4 hónap pihenésben egyeztünk meg, és majd szeptemberben eldöntöm, hogy kell-e a stimu vagy addigra lehet rendeződnek is a dolgok. Számomra ez a beszélgetés maga volt a megváltás. Én talán akkor sem jöttem el ilyen örömmel, mikor tavaly az embriót fedeztük fel a méhemben.
Megint épp a legjobbkor kaptam egy megerősítést, támogatást, egy nem várt helyről, hogy jó lesz ez így, hogy a szívemnek mindig igaza van. És az egész történetemben paradox, hogy most épp arról írok, nem fontos, hogy lesz-e most babám. Nekem nem fontos, mert már nem ezzel határozom meg magam. Megyek majd még lelki munkát végezni, mert lehet, hogy van bennem félelem, mi van, ha a következő is beteg lesz. Lehet, hogy félek, csak a mélybe nyomtam. Lehet, hogy szabad szeretnék lenni, mert kőkemény 1 év van mögöttem és csak élvezni szeretném a csodálatos életem. És ezt a testem sokkal jobban tudta és nem engedte, hogy teherbe essek.
Tudom, tudom, ti is mondtátok, el kell engedni. De nem megy, ha nem születik meg az érzés a szívben! Az agy nagy játékos, úgy becsap, hogy észre sem veszed! A lelki kínlódás, a suttogó gondolatok, a majdnem kicsorduló könnyek, a düh, az önkínzás, a kielégítetlen vágy, a mardosó bűntudat, a testi tünetek, ezek hangján szól a lélek. Ezekre kell figyelni. Én most raktam össze a képet, és most megint sokkal jobban vagyok.
Köszönöm, jól vagyok. Nem baj, ha nem leszek hamar várandós, mert nélküle is teljes vagyok. Nem kell, hogy megvigasztalj és nem kell biztató történet. Hiába hallom, amit mondasz, csak az számít, hogy a szívemben mi születik meg. Ez az én egyéni utam, össze sem hasonlítható a tiéddel. Nem mérem hozzád magam, mert nem ismerlek. Csak önmagamhoz képest lehetek valamilyen. Mindezt most lehet, hogy nem érted. Nem érted, hogy nem akarhatok gyereket. Ha te nem vesztettél még semmit, ha neked nem volt kudarcod a teherbeeséssel, akkor fogalmad sincs minderről. A legtöbb, amit tehetsz, hogy hallgatsz. Lehet, hogy azt hiszed, okulsz belőlem, de nem fogsz, mert tudod, hogy veled mindez nem történhet meg. Ha átélted amit én, akkor együttérzel, és ez épp elég. Azért mert velem így történik, veled nem biztos, hogy így fog. Az, hogy hasonló a történetünk, nem azt jelenti, hogy ugyanaz. Ne hagyd, hogy összezavarjalak. A válaszokat magadban találod.
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek