D. története – A csoda, ami jött és ment

“Néhány hónapja váratlanul felnőtté váltam… Nyáron indult csodálatos álmunk egy szemvillanás alatt szertefoszlott, középidőben elvesztettük ikreinket…Több éve vártunk babára férjemmel, közeledve a 40-es éveinkhez, amikor nőgyógyászom javaslatára nem kerestük tovább a lehetséges okokat, hanem meddőségi központhoz fordultunk.

Félre téve minden előítéletemet az ‘istent játszás” érzésével együtt, a második próbálkozásból – mert ekkor már csak a bizalom és hit volt a fókuszban – pozitív teszt lett… majd nőgyógyászati diagnózis is az ikrekről és egy hematómáról. Első trimeszter végén elöntött a vér… kórházba rohantunk, szerencsére a haematóma ürült, a babák jó voltak. Innentől veszélyeztetett terhesként készültem az anyaságra otthon, táppénzen. Félidőig ürülgethet a haematoma, mondták, és így is lett. A genetikai vizsgálatok és minden terv szerint haladt. 

Szeptemberben influenzás tüneteim kezdődtek: erős fejfájás 1 hétig, ízületi fájdalmak, majd a torokfájás után – egyáltalán nem lettem náthás, mint más megfázáskor megszokott volt – sosem tapasztalt, hosszú száraz-köhögés, 6(!) hétig. Közben, Középidő körül 1 nap kellett hozzá, hogy leessen, szivárog a magzatvíz… a kórházban azonnal bent tartottak, 2 nap múlva szültem… Életemben először. 

Remélem, bízom, hiszem, könyörgök, imádkozom, hogy ne utoljára. A nemüket sem kérdeztem meg, nem is mondták. Utólag tudtam meg, hogy láthattam, elhozhattam volna őket. Úgy érzem máig, hogy még nehezebb lett volna. De így is piszok nehéz. Rögtön kettőt veszítettünk. Igyekszem nem azon agyalni, hogy akkor, vajon nem a koronavírus okozta a vetélést? Hiszen, ami novemberben lett publikus, simán jelen lehetett már 1-2 hónappal korábban… Hagyom is ezt a gondolatot, azóta csak reménykedek – ahogy az orvosom mondta – hogy lesz még öröm az életünkben, csak nem ‘most’, azaz akkor. Hanem talán mostanában vagy a közeljövőben. 

Férjem mostmár engem is félt, ezért hallani sem akar az asszisztált reprodukcióról. Nem könnyű lelkileg ez a helyzet, de megoldjuk, valahogy lesz. Amíg még lehet…

Mindenkinek kitartást és sok sok erőt kívánok szeretettel!