3 hetes utazáson vettünk részt Délkelet-Ázsia 3 országában. Kuala Lumpurban 3 napot, Balin 1 hetet, Krabiban Ao Nangban 8 napot töltöttünk. Az utazásunk előre megszervezett volt, melyhez egy utazásszervező segítségét kértük. Kiváló szálláshelyeket választottunk, nem terveztünk semmi olyan programot, ami babával veszélyes. Amolyan turistás utazás volt, melyet csupán azt tett az átlagosnál kivételesebbé, hogy a 12 hónapos kislányunkkal mentünk. Az alábbi bejegyzés a Lelkem szottya Facebook oldalán megjelent posztokból született. Igyekeztem minden érdekes, fontos, másokat is foglalkoztató témára kitérni. A cikk kifejezetten NEM azoknak szól, akik NEM akarnak utazni és SOHA nem mennének erre a tájra gyerekkel. Amennyiben te ez a személy vagy, lapozz tovább és ne is fáradj kommentekkel. Ha viszont utazást tervezel, és vannak még kérdéseid, úgy érzed, hogy tapasztalatommal segíthetek, akkor keress bátran!
A repülés, utazás
Ettől valószínű, sokan félnek. Valamiért azt képzeltem én is, hogy a felszállás, landolás és maga a levegőben utazás megterhelheti a babát, és majd különösen nyűgös lesz. A repülőre készültem könyvekkel, ujjbábokkal, írótáblával, vittünk tabletet Bogyó és Babócával, harapnivalónak pedig többféle bébiételt és pufi rizst vittem, meg kukoricagolyókat.
A csomagok tekintetében volt egy húzós bőröndünk, egy nagy hátizsákunk, egy babakocsink, egy pelenkázó táskánk és egy kisebb hátizsákunk. A babakocsit vittük a kapuig (repülőig). Budapesten rögtön a biztonsági ellenőrzésnél egy külön sorába tereltek minket, semmit nem kellett várni. Baba ételét, italát simán átvihettük. A reptéren van egy kis játszórész, ez minden reptérre kellene! De csak a dohai reptéren volt még ilyen, vagyis ettől százszorta menőbb. Ezeken a helyeken a gyerekek tudnak energiát levezetni, amire nagy szükség van, hisz a repcsin alszanak, ülnek, korlátozva vannak. Ezek hiányában Bangkokban, Krabin kénytelenek voltunk Lidust a váróterem padlóján szabadon engedni, mert egyszerűen nem lehetett kordában tartani. És nem, és nem, én nem tudom őt leláncolni, mint valami idomított majmot és hallgatni, ahogy üvölt. Szóval játszótereket a repterekre!
A fel- és leszállás annyiban zavarta Lidust, hogy elvileg hozzámcsatolva ülnie kellett volna kb.30 percet. Ez lehetetlen volt. A mobil, a tablet, a könyvek 5-5 percig elszórakoztatták. Ezek a 30 percek embert próbálóak voltak. Az utazási idő alatt sétáltunk, mászott a sorok között, szórakoztatták az utaskísérők, a többi utas, illetve sokat aludt. Én egy filmet meg tudtam nézni az odaúton! Wow! Nagy királynak éreztem magam sört kortyolgatva.
Az étkezések alatt, ha nem aludt a baba, akkor vele kellett birkózni, a tálcákra vigyázni. Ez is nagyon kellemetlen volt. Vagy úgy ettem, hogy az ölemben aludt Lidus. A vér általában kiment a kezemből. De összességében ezek nem voltak olyan nagy problémák. Sosem arra gondoltunk, hogy mi lesz majd, hanem akkor és ott oldottuk meg a helyzetet. Sokan utaztak gyerekkel, és egyáltalán nem voltak gázos, ordítós, hosszú órákon át tartó kezelhetetlen helyzetek. A legtöbb utas fülhallgatóval filmet nézett, vagy aludt. A repülő zaja eleve hangos, tehát egy-egy sírósabb időszak csak minket, vagy max. a mögöttünk ülőt zavarhatta. De senki soha nem szólt be! Sőt, akik csak tudtak, beszálltak Lidus szórakoztatásába.
Minden reptéren prioritást élveztünk, nem kellett a leghosszabb sorokat kiállni. Ez számomra fantasztikus volt! Akadálymentesítés rendben volt, tehát babakocsival is elérhető volt minden. A Qatar Airwaysen adtak babakaját, játékot és pleust is. A dohai reptéren ingyen lehet babakocsit használni.
A repülőn lehetett pelenkázni, kaptunk babaágyat is. Ez szuper lett volna, de a turbulenciák során mindig ki kellett venni a babát, és volt, hogy olyan hosszan világított a “csatold be az öved” jel, hogy egyáltalán nem tudtuk visszatenni Lidust az ágyba, pedig olyan simán ment a repülő, hogy csak na.
Tehát azt mondom, hogy a repüléstől egyáltalán ne féljetek! A hosszú úttól sem. Minden csak akkor félelmetes, ha belegondolunk előre, hogy mennyi minden akadály lehet. De ez hülyeség, csak a pillanat van. Amiben minden nehézséget mindig meg lehet oldani.
Az étkezés
Itthon tettem olyan felelőtlen kijelentéseket, hogy majd nem eszünk kis utcai büfékben, és Lidus nem eszik majd semmi helyi dolgot, meg majd mindent áttörölgetek fertőtlenítő kendővel. Na ez a szemlélet az, amikor itthonról odanézünk. De mikor egy másik kultúrában vagy, akkor ottani szemmel kezdesz látni.
Lidusnak 10 üveg bébiételt vittünk plusz 8 db tasakos gyümipürét. Plusz az útra még 2 üvegeset, meg pár tasakost. Egyértelmű volt, hogy ez nem fogja fedezni 3 heti étkezését. Itthonról tájékozódtam arról, hogy Balin miket lehet venni, és valahogy abban biztos voltam, hogy Kuala Lumpurban metropolisz lévén biztosan lesz kaja. És Thaiföldben is bíztam, illetve annak a konyháját ismertük.
Le kell szögezni, hogy egyik országban sem volt olyan kultúrája a babaétkeztetésnek, mint nálunk. A bébiétel ISZONYAT drága. Egy tasakos 120 grammos püré 600-800 Ft között volt Thaiföldön és Kuala Lumpurban, nincs bennük hús. Balin volt sokféle tasakos leveshez hasonlító bébiétel, amit vízzel kellett felkeverni,rizs alapúak voltak és ezek nagyon olcsók! Angolul nem sok minden volt a dobozon, azt ki tudtam olvasni, hogy van benne csomó vitamin, de hogy cukor, só vagy mifene van benne azt nem.
Reggelit mindig a büfé reggeliből válogattam Lidusnak is. A kézzel önállóan evés volt a fétise. Pakolgattam elé ezt-azt. Rántottát, kenyérféléket, palacsintát, felvágottat, virslit, joghurtot, dinnyét. De a reggeli nem a fő étkezése, több-kevesebb lelkesedéssel eszegetett. A meleg miatt délutánig simán el volt a gyümölcspürével, és kora este evett szívesen valami tartalmasabb babaételt. A saját ételeinkből, ha az nem volt túl csípős, akkor adtunk neki. A pirított tésztát, rizst nagyon szerette. Kifejezetten húst nem sokat evett a három hétben, és a tejtermékek közül is csak sajtot és joghurtot.
A széklete természetesen megváltozott, a sok pürétől hígabb lett, és a végére be is nyelt valami vírust, amivel még most is küzdünk. Nem gondolom, hogy ételtől kapta el, hanem akármitől. A professzionális thai orvosi ellátásról írok később. (Rz a bejegyzés a Facebookra kb. 2 hete született, azóta természetesen meggyógyult a kislányom.)
Malajzia, Indonézia és Thaiföld konyhája számomra sok mindenben hasonlatos. A tészta és a rizs a köret, illetve ezeket husival, zöldségekkel összepirítva nagyon finom és ízben gazdag dolgokat kreálnak. A levesek is nagyon finomak, bőségesen megrakva tésztával, hússal. Az ízesítés édeskés, csípős, mikor milyen. Mi nagyon szeretjük ezt a konyhát.
Lidussal kóstoltattam gyümölcsöket is, szezonja volt Balin a sárkánygyümölcsnek, görögdinnyének, papayának, honeymelone-nak, ananásznak. Lidus nem egy nagyon gyümölcsevő, azt átjött. A frissen készített gyümölcsturmixot viszont szívesen itta, valamint a friss kókuszvizet is. A kókuszdiót behűtik, lecsapják a tetejét és beletesznek egy szívószálat. Isteni!!!!!
Szerintem az ázsiai konyha sokkal színesebb, gazdagabb gyümölcsöknek, zöldségekben, viszont elkészítési módban egysíkúbb. Azért a harmadik hét végére már kicsit untuk.
Anyatejes babával szerintem a legjobb utazni, hisz mindig van táplálék és folyadék egyben. Nagy melegben különösen optimális!
Orvosi ellátás, úti patika, szúnyogok stb.
Az előző posztban említettem, hogy Lidusnak lett valami vírusos fertőzése, ami kis hasmenést, gyomorgörcsöt és magas lázat okoz nála. Ennek az első tünetei még Krabiban, Thaiföldön jelentkeztek. A szállodai recepciós szólt az orvosnak. Eljött értünk egy autó, amit az ápoló vezetett! Vissza is vitt minket dolgunk végeztével.
Kikérdeztek minket a panaszokról, az orvos megvizsgálta Lidust. És kérdezte, hogy szeretnénk-e egy vértesztet, ami meg tudja mutatni esetleg, hogy mi a gond. Persze. Bekötöttek neki egy branült a kézfejébe, megcsapolták. A gép pár perc múlva megmutatta az alapvető véralkotók értékeit, és az alapján a doki úgy értékelte, hogy vírusos fertőzés zajlik épp. Erre nincs gyógyszer, ez fontos!
Akkor kérdezték, hogy szeretnénk-e influenza tesztet, mert ez veszélyes 2 éven aluliaknak, és éppen zajlik Thaiföldön. Naná. Az orrnyálkahártyáról vettek mintát, és pár perc múlva kijött, hogy negatív. A lényeg, hogy semmi komoly kezelést nem kapott a baba. A vizsgálat minden költségét ki kellett fizetnünk, ez olyan 30 000 ft körüli összeg, és ez szépen fogja is fizetni a biztosítónk.
A gyógyszer, amit kaptunk az az antihisztamin volt (mert Lidusnak folyt az orra, mondjuk az enyém is, én a klímára gyanakodtam), amit itthonról is vittem, csak nem állt össze bennem a kép. Az ápolók és az orvos Lidussal bújócskáztak, imádták. Az egyik ápoló/nő egy nővé operált férfi volt. Nem tudom, tudjátok-e, hogy Thaiföldön ez teljesen elfogadott. Sok ilyen férfiból lett nővel lehet találkozni. Lehetnek ápolók, dolgozhatnak szakácsként és természetesen a szórakoztató iparban is ott vannak. Ez csak érdekesség
Mindezek után tanulságként én azt vonom le, hogy soha nem viszek magammal 18 000 ft értékben felesleges gyógyszereket, hanem egyszerűen elmegyünk az orvoshoz. A fájdalomcsillapító az, ami elengedhetetlen, hisz ez addig is segít, amíg az ember orvoshoz jut. Persze belföldi utazásnál más a helyzet, hisz itt nem csinálnak 10 perc alatt vérteszteket….Szóval ez egy nagyon pozitív tapasztalat volt, még a betegség és aggodalom ellenére is.
A szúnyogok ellen DoTerra olajat vittünk, és ezt kentük magunkra. Teljesen természetes, növényi kivonat. Lidust egyáltalán nem csípték a szúnyogok. Balin van egy szúnyogok által terjesztett betegség, amitől tartottam, de ott szúnyoggal sem találkoztunk, vagy csak alig. Ellenben Thaiföldön fogmosás közben szereztem minden nap több csípést. Gyakorlatilag a tisztálkodáshoz is bekentem magam és akkor nem volt baj.
Közlekedés a városokban, nevezetességek között
Kuala Lumpurban nem használtuk a tömegközlekedést, pedig ez egy nagyváros, tehát volt metró és mindenféle járat. De a taxi sokkal kényelmesebb volt, és összességében nem volt drága. Grab-et használtunk, ami az ázsiai Uber. Egy alkalmazás segítségével, előre meghatározott áron tudtunk autót hívni, és ha kellett, a sofőrrel chaten megbeszélni ezt-azt. Az autókban egyik ázsiai országban sem volt gyerekülés! Itt nyilván nem írja elő a kresz. Jogos a kérdés: a kresz miatt vagy a biztonság miatt használunk ülést? Érdekes, mert itthon soha nem jutna eszembe, nem használni az ülést még rövid távon sem. Sőt pl. egy Szülőszobás adásban (nem rólunk szólt) nekiugrottak a stábnak, mert egy földúton haladva nem volt az autóshordozó becsatolva, és ez látszik a felvételen. Mert itt nálunk mindenki annyira pedáns, precíz. Egyszerűen itthon mindenki tökéletes! Ázsiában meg szarnak bele, úgy tűnik. De a lényeg, hogy nem volt balesetünk, pedig az ázsiai vezetéskultúra egészen más.
Balin, Thaiföldön sok a robogós, összevissza mennek. Az autók csinálnak maguknak plusz sávokat. De sehol nem tudnak tartósan 120-al menni, dugó dugó hátán és olyan utak városok között is, amin max. 80-nal lehet menni. Itt dudálnak, hogy jelezzék, jönnek, és te robogóval vagy gyalogosan vagy autóval el tudj menni az útból.
Horváth Éva azt mondta a balis vlogjában, hogy el kéne venni az ottani sofőrök jogsiját, mert bénák. Én ezt nem tapasztaltam. Lehet, hogy bénák lennének Budapesten, de ott Balin pontosan tudják hogyan kell vezetni.
Tehát az autósülés nem hiányzott a biztonság okán, ellenben Lidust nem lehetett megfékezni, hogy ne egye meg a sofőr ülését vagy az ablakot, hogy ne próbálja állandóan lehúzni. A combjaim lilák lettek, véraláfutásosak, mert azon taposott. 40-50 perc így az autóban elég kemény volt nekünk. Lidus sokat szopizott, és általában így el is aludt az autóban is.
Thaiföldön utaztunk longtail boat-tal, az egy helyi bevett közlekedési eszköz. Babával a hátamon elég érdekes volt beszállni és kiszállni, de megoldottam kis segítséggel.
Amikor valaki délkelet-ázsiába utazik számolni kell azzal, hogy a herzig európai rend ott nem mindenben köszön vissza, ellenben a látszólagos káoszban is van rendszer és biztonság. Én 4 évvel ezelőtt is pont azt szerettem meg Thaiföldben, vagyis ez az érzésem támadt ott, hogy túlkontrollálás, túlságos megfelelés nélkül is tudnak élni.
Téma a fürdés,strandolás, minden, ami víz
Lidus nagyon szereti a vizet,ezt a babaúszáson is mindig megtapasztaltuk. Első élménye a tengerrel is olyan volt, mintha csak a medencébe merítettük volna meg. Balin és Thaiföldön is a tenger meleg volt. Meg a külső hőmérséklet is…nem kellett fokozatosan a vízbe merülni, mert alig vártuk, hogy lehűtsük magunkat.
Lidust a medence kissé hűvösebb vize sem zavarta. A vízben sosem sírt, soha nem volt semmi probléma. A szállodai medence biztos klórozott volt, és fogalmam nincs milyen standardok szerint fertőtlenítették. A tengerbe pedig öntenek szemetet, meg biztos néhányan bele is pisilnek. Egyáltalán nem aggódtam egyik víznek a higiéniája miatt sem. Jól éreztük magunkat a vízben!
A nagy pancsoló medencékkel szemben, a szállodai fürdőszobákban csak zuhany volt. A legtöbben felülről ömlő, esőztetős. Na, a zuhanyzásaink érdekes voltak, mert Lidus csupasz teste az én csupasz,vizes testemhez nyomva, úgy csúszott ki a kezeim közül, mint egy kis halacska. És közben általában sírt, illetve a 3. hétre Krabiban kezdte megszokni, de nem mondanám, hogy élvezte.
Ha a vízben labdát, labdázó embereket látott, akkor kutyaúszásban odasietett, és mindenképp be akart szállni. Ha nem lepte el teljesen a víz,akkor négykézláb mászott benne,vagy kapaszkodva lépdelt.
Sok vizet nyelt, vagy felszívta az orrával. Volt,hogy direkt, volt, hogy mi nem figyeltünk, volt, hogy ő nem figyelt. Bár nem annyira szívleltem, hogy medencevizet iszik, de megakadályozni, csak úgy állt módomban, ha be sem vittem.
Nem vettünk, nem vittünk neki semmilyen matracot, csónakot, mert nem akartunk egész utazáson magunkkal cipelni. Ott meg végül úgy döntöttünk, hogy felesleges. Így minden fürdésnél az ölünkben volt. Ha egy hetes tengerparti vagy balatoni nyaralásra megyünk legközelebb, akkor veszünk neki.
Alvás, szállás, ismeretlen fekvőhelyek
Kisgyerek mellett sokszor attól félünk,hogy ha az állandóság megbomlik, akkor a gyermeknek ez rosszat tesz. De az igazság az, hogy mi félünk attól, hogy mi lesz akkor…rettentő nagy az anyák felelősségtudata, és azt hiszik, minden, ami a gyermeknek más vagy új, veszélyes lehet a kis lelkére. No, de eleve nem egy állandóságban élünk. Születünk, meghalunk…ehhez képest mi olyan rettenetes abban, ha pár napig másik ágyban vagy másik időzónában kell aludni?
Minden szállodában kaptunk babaágyat, de csak az utolsóban volt igazi kiságy, a többi utazóágy volt. Szinte sosem aludt Lidus az utazóágyban, és ennek az én kényelmem volt az oka. Nagyon mélyre kellett nyúlnom érte, mikor éjjel felébredt, és ülnöm kellett volna az ágy szélén őt szoptatva, és ehhez én nagyon lusta voltam. Inkább betettem magam mellé, és álomba szopizta magát. Azért 3 hétig nagyon jó volt, így összebújva aludni, és nem félni attól, hogy a szakirodalom szerint, ezzel még árthatok is, és lehet soha nem tudom a gyereket kiverni az ágyamból. A tapasztalat az volt, hogy aludt velünk is és aludt az ágyában is. Nem ment egyik a másik rovására.
A franciaágyaink hatalmasak és magasak voltak. Ezekről Lidus nem tudott lemászni. A második este Kuala Lumpurban nem tudom hogyan, de Lidus éjjel leesett, és beesett az ágyunk és a mellé tett utazóágy közé. Nem is tudtam kiszedni, csak úgy hogy Ágoston felébredt és arrébb tette a babaágyat. Megmondom őszintén, olyan gyorsan történt minden, hogy alig tudom rekonstruálni. A gyereknek nem lett semmi baja, kicsivel később aludt mindenki tovább.
A repülőn Lidus mindig elaludt egy idő után az ölemben. És marha jókat tudott durmolni. Persze folyamatos szoptatással rá-rá kellett segítenem. Apánál ritkábban volt, igen ritkán. De ebben én is ludas voltam…ha egyszer elaludt a baba, nem szívesen bolygattam meg.
Azt hiszem, jobban aludt kint, mint általában itthon. Sok inger érte, például rengeteget volt vízben, elfáradt. Sokszor a nagy ágyban köztünk fekve egy koraesti alvásba forgolódta magát. Ő így altatja magát. Rugdosódik, csapkod, forgolódik, és egyszer csak elalszik. Nem zavartuk őt azzal sem, hogy körülötte még ébren voltunk.
Viszont a babakocsiban alig-alig aludt. A babakocsis séták az esti nyaralóvárosban túl érdekesek voltak, és inkább ingerelték őt, mint sem elaltatták. Erre rá kellett ébrednünk, és ahogy korábban írtam, hagyni, hogy aludjon egyet a szobában.
A nehézségekről
Pusztán az utazás miatt, nem volt semmi sem nehezebb. Nem fordult elő, hogy olyan dolog zavarta volna nagyon Lidust, ami kifejezetten csak az utazáson, utazás miatt érte. Nem félt az emberektől, a repüléstől sem, nem zavarta kifejezetten a meleg, sem az időeltolódás.
Kellemetlen helyzetekbe párszor kerültünk. Például egyik este Krabiban, vacsora közben szemmel is jól látható erőlködések közepette rottyantott. Az étterem melletti éjjel-nappaliba szaladtam át, és vettem pelenkát. Kapható volt 3 db-os csomag. Az étterem mellett, az utcán cseréltük ki neki. A hazafelé útra a pelenkázó táskába összekészítettem egy egész napra való pakkot. Hisz a bőröndjeinket délben Krabi reptéren feladtuk, és csak Budapesten kaptuk meg. A csomagba tettem sok pelenkát és két váltóruhát. Lidus a rajta lévő ruhát még a Krabi reptéren, a poggyász feladásnál lehányta, mert félrenyelte a kis harapnivalóját. A tiszta ruháját pedig telekakilta a Krabi-Bangkok járaton, ami egy 1,5 órás út volt csupán. Nem volt időnk kicserélni a pelust és az átázott ruhát. Mire Bangkokba értünk, már csak egy harisnya és a body maradt az előttünk álló 15 órás útra. Elég volt.
A valódi nehézség az volt, hogy számomra semmiféle szellemi és felelősség alóli kikapcsolódás nem jutott. Talán leszámítva azt az 1 edzőtermi edzést, vagy azt, mikor Lidus a hátamon aludt. Annak a stressze, hogy mit eszik a gyerek, be van-e kenve naptejjel, van-e sapka a fején, mindenhol szoptatnom kell, álmos lesz nekem fog ordítani stb. mindenhova cipeltem magammal. Ebben végtelenül elfáradtam. Tulajdonképpen 1 év anyaságomat ez a 3 hét, majd az itthon eltöltött első pár nap, mikor Lidus beteg volt, koronázta meg. Szégyen, nem szégyen, lelki erőforrásaim, mentális akkumulátorom teljesen lemerült. El lehet mondani egy csomó mindent a körülményekről is, de elsősorban én jutottam el a buktatóra. Az utazás arra volt nagyon jó, hogy a napi rutin helyett megmutatta, hogy valójában mi vesz körül. Megmutatta, hogy mi az, amit még bírok,és mi az, amit nem.
igaz az, hogy el kell távolodni, ha szeretnénk meglátni, hogy mi vesz körül, miben élünk. (minden további mondanivalóm már nem az utazáshoz kapcsolódna, hanem az anyasághoz, önismerethez, lelkiismerethez, de ezekre nem szeretnék kitérni, mert jelenleg nem tudom vállalni az álláspontomat, mert még én sem tudom, hol állok)
Praktikák, tippek utazáshoz a mi tapasztalataink szerint
- Nem kell túlparázni, túlbiztosítani magunkat. A helyi lehetőségeket érdemes használni, és nem csak a jól bevált hazaiban bízni.
-
Nem szabad ragaszkodni semmihez, rugalmasan kell állni a dolgokhoz. A nyaraláshoz lélekben készüljünk rugalmassággal, új szabályokkal.
-
Használjunk bugyipelenkát!
-
Mászó, totyogó baba biztosan mindenhol ezt a tevékenységet akarja majd űzni, ha van rá mód, valahol le kell fárasztani, hogy pihenjen, aludjon, ahol nem igazán lehet aktívkodni.
-
Mindenképp kössünk utasbiztosítást, érdemes családi konstrukciót, és ne vigyük el az egész gyógyszertárat!
-
A babának mi sima dm-es baba naptejet használtunk, és tökéletesen védte. Legközelebb se vennék ennél drágabbat.
-
Úszópelenkából használjunk moshatót és ne eldobóst. Túl sok kellene ebből is.
-
Repülőn érdemes hosszú ujjú, szárú ruhákban utazni, mert elkepesztő módon túl tudják hűteni! Ez 2-3 órás utakon is elég kellemetlen tud lenni.
-
Bízzunk az adott ország ellátó rendszerében, ne ragaszkodjunk mindenhez, amit itthon megszoktunk. Nem csak az itthoni gyógyszer, étel, krém, pelenka stb. jó.
-
A pelenkázó táskába pakoljunk úgy (akár kis tasakokat, nesszeszereket használva), hogy megtaláljuk gyorsan a törlőkendőt, váltás ruhát miegymást.
-
Teljesen felesleges sok játékot vinni, úgyis minden más érdekesebb lesz.
-
Szégyen és bűntudat nélkül használjuk az okoseszközöket, ha ezekkel rövid időre le tudjuk kötni a gyereket olyan helyzetekben, amikor nincs mód mászkálni, nézelődni.
-
Babakocsiból minél könnyebb, kisebb verziót válasszunk, gondolva arra, hogy beférjen a taxiba, transzfer buszra, akár egy kézzel is tudjuk csukni, nyitni, pakolni.
-
A tasakos zöldség- és gyümölcspürék nagyon praktikusak és higiénikusak.
-
A reptéren a babakocsiból, hurciból ki kell venni minden ellenőrzésnél a babát, átszállás során is. Az útlevél ellenőrzéskor általában maradhatott a kocsiban. Ez nyilván repterenként eltérhet, de készüljünk a mobilitásra!
-
A baba vizét felengedik a repülőre. Sőt tőlünk semmilyen flakonos vizet nem vettek el, mondván kell a gyereknek.
-
A repülőn a bölcsőnek kb. 15 kg a súlyhatára, de hosszra elég kicsi! A 79 cm-es Lidus csak behúzott lábakkal fért el benne. Repülőkön ez lehet eltérő. Qatar Airways szuper!
-
A budapesti reptéren NEM INGYENES a bőröndök, csomagok könnyebb szállítására hivatott trolley. Ez sok cucc esetén nagy segítség lenne. Itthon ez 1 euró vagy 300 Ft.
Ha bármi eszetekbe jut, kérdezzetek ! Jó nyaralást!
![]()
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek