Ez egy vendégtörténet a “Csak egy nap az életünkből” felhívásomra. Meséld el, milyen egy napod. Anyaként, hogy érzed magad. Írj őszintén! Küldd el nekem a csepelyt@gmail.com címre és legyen közkincs, hogy mindenkinek adjon valamit!
Vannak az átlagos napok, na ez most nem olyan sztori lesz. Ez a “amikor semmi nem jön össze nap”, sajnos ez elmondható mostanában több nap végén is. És jön az érzés, hogy mennyire egy szar vagyok. Pont ez kapott el az előbb megint.
Hogy az elejéről kezdjük, 32 éves vagyok és van két csodás gyerekem. Csodásak, csak szerintem én nem tudok felnőni a feladathoz, legalább is ezt érzem most. A kisfiam 6 éves, nagyon kis okos,”mindent jobban tudok megmagyarázós” A kislányom 1 éves. Sajnos összeszedtünk egy nagyon csúnya vírust és 9 napja döglődünk. Volt hogy 2 napig ki se bírtam kelni az ágyból. Gondolhatjátok, és még itt volt a két gyerek, akiket szintén életben kellett tartani, gyógyszerelni, etetni, már ha éppen lenne étvágyuk, mert az nincs senkinek. A drága férjem az egyetlen túlélő, külön is szeparáltuk magunkat, mert neki dolgoznia kell. De alig vártam minden délután hogy hazajöjjön és kicsit megváltson. Lelkesen hordta a teát, ellátta a két gyereket és még a konyhát is rendbe tette nekem. Hétvégén bevásárolt. Na de maradjunk a mai történetnél.
A mai nap is köhögősen indult, majd meg fulladok szó szerint, utálom már, a hátam közepére sem kívánom. A cseppem mellettem legalább végig aludta az éjszakát, ez mostanában elég gyakori szerencsére, de a köhögésre felkelt. Nagyokat köhög ő is, taknya azonnal megindul, be kell lássam a csütörtöki manikűr időpontját le kell mondanom. Azért annyira dög nem vagyok, hogy anyámra bízzak két vírusgazdát és én meg a körmöst fertőzzem le. Pedig szeretek oda járni, várom mindig, 1 óra kikapcs, szép is leszek, másról is beszélgetünk, mivel neki nincs még gyerek. Imádom! De ez van.
Photo by averie woodard on Unsplash
Fel kel a fiam is, köhög, orra tele. Máris tudom, jó döntést hoztam. Indulunk reggelit csinálni. Egy-egy szendvics lecsúszik a gyomrunkba. A kicsi ugyanúgy semmit nem hajlandó enni. Feladom, legalább van cicibe tejcsi, ha ez nem lenne, már rég a kórházban lennénk. Csinálok egy kávét és az ágyban iszom meg a gyerekekkel. A nagy mesét kér, kapcsolom neki a kedvencét, apa nem tudja, úgyis dolgozik, ez meg a mi titkunk. Imádom, hogy vannak ilyen titkaink. Az apja szerint elkényeztetem, mindent megengedek neki, szar a nevelésem. De én nem vagyok a rossz zsaru, én a szavakban hiszek, hogy az lesz hosszú távon kifizetődő, nem pedig a verés. Nem értünk ebben egyet sajnos.
Próbálkozok még a kicsivel enni, de nem jutok semmire. A pihi után beteszek egy mosást, az ágytakarót, amit a fiam tegnap este gyümölcsturmixszal leöntött. Pedig nem engedtem meg neki hogy a szobájába vigye, de bevitte. Megbeszéltük szépen, hogy nem szabad, aztán meg kimosom ma. Van mit mosni úgyis.. kis pakolás, próbálok egy kicsit ma porszívózni, tudom hogy nem szereti a kicsi, de rosszul vagyok attól, ahogy kinéz a ház a betegségünk miatt. Persze nem jutok sokra, ordítani kezd, akkor is ha felveszem, ordít közben, vigasztalom, ismétli ő is hogy ” nee baaa” ez a nem bánt megfelelője, de ennyi. Feladom, ismét egy kudarc.. pakolok egy keveset, de nem sok sikerrel, a kicsi sír, én kellek neki, csak a tejcsi, semmi más, nem tudom fog-e valaha újra enni mást is. A naggyal is játszunk, de őt meg idegesíti hogy a kicsi ott van. Közben lejárt a gép, teszem a takarót a szárítógépbe, a kicsi közben ordítva jön utánam. Majd közösen bepakolunk még egy mosást. Utána sikerül elaltatni a kicsit. 45 percet alszik, hurrá, cicin, mellettem. Addig közös mesenézés a fiammal.
Miután felkel megkapja egy kicsit a telefonom, hogy a kedvenc autós meséjét nézze. Az apjuknak ez se tetszik, de korlátok között kapja meg, utána vissza kell adnia. Ez sokszor nehezen megy, de mindig vissza kapom. Így volt ez ma is. Ebéd az eléggé kicsúszott, na de ha már 11-kor volt a reggeli is a 14 órai ebéd nem is késő. Meg kellett tapasztalnom, hogy a krumpli pürét is el lehet rontani, jobb híján kiflivel ettük a sült húst. Hát a tegnap sem az én napom volt az biztos. Kezdek kimerülni nagyon. Közben egész nap szellőztetek, már betegesen, hogy a levegő cserélődjön, hamarabb gyógyuljunk. A gyógyszer bevétele a gyerekeknél nem zökkenőmentes, de megértem, hányingerkeltően édes a köptető. Ezek után, mivel látszólag úgy tűnt, a gyerekek jól elvannak, kimentem a konyhába romeltakarítani. Mikor hallom hogy a kicsi sír, bekukkantok a szobába, négykézláb áll az ágy mellett, pár tiszta ruha között. Amint meglát, abbahagyja a sírást. Sajnos, mint kiderült a kisfiam feltette az ágyra a hugát, aki úgy ahogy kell, szépen fejjel le csattant is egyet. Valószínű a kezével tompította az ütést, na meg a sok tiszta ruhával. Tehetetlen dühömben és félelmemben ordítozni kezdtem a naggyal. Egyszer már csinált ilyet, akkor 6 hónapos volt, hatalmas haematománk lett, kórházban is voltunk. És most megint megtette, annyiszor el lett neki mondva, a kórházban is mikor bejött hozzánk anno. Úgy gondoltam van annyira okos, hogy nem lesz megint ilyen. De megint csalódnom kellett.
Magam hibáztattam akkor is és ma is. Minek kellett egyedül hagynom őket. Most is magam hibáztatom. Azért mert ordítoztam a fiammal, mikor tudom, hogy ő is megijedt és attól, hogy kiabálok, még jobban megijed. Azért is mert egyedül hagytam őket. Én hülye, hogy is gondolhattam hogy míg a konyhát összepakolom nem lesz gond. Azért mert nincs elég türelmem kezelni az ilyen helyzeteket. Annyira irigylem azt, aki ilyenkor is higgadt. Én pánikolok. Az eset óta eltelt már 3 óra. A kicsi jól van, eddig. Nem hányt, épp minden tagja, cicil, és aludt is egy jót délután. Mi társasoztunk egyet a fiammal és közben megbeszéltük a történteket. Hagytam hogy elmondja mit érez. Sajnáltam, és próbáltam az ő szemszögéből is nézni, de nagyon mérges voltam. Nem akarok megint kórházba menni a kicsivel. Megbeszéltük, hogy a hugit nem tesszük az ágyra, csak ha anya ott van. Vigyázni a földön kell rá.
És itt a nap vége, lassan fürdés, vacsora. Tudom, hogy a férjem több napig fogja büntetni ezért a fiam. De neki is el kellett mondanom a mai napot. Hát ez egy tökéletlen anya napja. Valahogy úgy érzem, a mai nap megbuktam minden téren. És egész éjszaka ezen fogok megint kattogni, meg persze a lányom pulzusát figyelni. Kicsit hosszú lett, és még nincs is vége a napnak. Remélem ma már eseménytelen lesz, és a holnap minden szempontból megváltást hoz nekünk. Megyek és csinálom a vacsorát és a holnapi ebédet, remélhetőleg a túrós tésztát nem lehet elrontani. Remélhetőleg.
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek