2016 őszén férjemmel úgy döntöttünk itt az idő babát szeretnénk, abba hagytam a fogamzásgátló szedését és lám októberbe már pozitívat teszteltem. Minden rendben volt, 12 uh-n makk egészséges. Majd jött a 18 hetes uh, ahol orvosom mondta, lát valamit a pici szívén, ekkor megtudtuk azt is, hogy kislány lakik a pocakomban. Elküldtek genetikára 1. számú szülészeti klinikára, következő héten mentünk is, ott az ultrahangon minden rendben volt, egészséges kislányunk van, semmi baja. Azért megnéznék a magzatvizet következő héten vissza…Megint uh, magzatvíz vétel, uh-n megint megnyugtattak, minden rendben van, semmit nem látnak, az eredményre vártunk.
Már 23. hétben jártunk igencsak, amikor este valami hiperaktív volt a pocaklakó. Másnap elég lustika volt, nem igazán éreztem mocorogni. Megvártam ez estét mondván biztos front van stb. De este éreztem megint. Elaludtam…biztos lusta, de csak ott motoszkált a fejembe. Hajnalba felkeltem, még mindig nem érzem! Párom elment kóláért, csokiért megettem, még mindig semmi. Felhívtam az orvosom, menjünk be 7-re ránéz.
Photo by amirali mirhashemian on Unsplash
Ültünk a kórházban, valahol belül már tudtam, hogy baj van… Mi következtünk és igen baj volt, nincs szívhang. Mégis baj volt, ő (az orvos) látta hogy valami nincs rendben! Egy világ omlott össze bennünk, én sírni se tudtam, párom zokogott, nem akartam elhinni, hogy ez velem történik meg. Azt hittem, csak egy rossz álom. Sajnos pár órával utána már a műtőben helyezték fel a pálcikákat, másnap oxi (oxival indítják a vetélést – a szerk.) Szülőszobán hallottam, ahogy fel-fel sír egy-egy újszülött, tudtam az enyém nem fog.Lement az első adag oxi, nem történt semmi, egy fájásom se volt. Aztán szünet, majd újabb oxi, orvosom mondta, kérjek fájdalomcsillapítót, attól tudok aludni picit. Így is lett, lement a másik adag oxi és még mindig semmi! Holnap folytatjuk…én már azt nem akartam, egyáltalán nem! Este 8 órára visszamentünk a kórterembe. Eltelt 10 perc éreztem, hogy irtózatos görcsölés tör rám, párom rohant a nővérért, aki mondta, hoz nospát. Mondtam, nem kell nospa, jön ki a baba. Vissza a szülőszobára, még az ajtóban elhánytam magam és így jött ki a kislány, nem néztem meg, nem volt rá erőm!
Senkinek se tudtam róla beszélni annyira fájt! 6 hét elteltével visszamentem dolgozni, jobb lett nem sokkal, kicsivel. Vártam, hogy jöjjenek azok az emberek beszélgetni, akikre szükségem lett volna, de nem jöttek. Egyedül maradtam az érzéseimmel! Tesóm munkába menet minden nap a gyermekiről beszélt neki 3-is van. Rossz volt, szerettem a gyermekeit, de nekem nem volt, elment, elhagyott. Tudtam, így kellett lennie, de miért velem?
Nem bírtam mások örömére figyelni csak a saját bánatommal voltam elfoglalva. Nem tudtam elengedni, nem ment! Párommal is sokat veszekedtem, nem találtam a helyem! Majd letelt a bizonyos 6 hónap, amit érdemes megvárni szülés után. Kivártam, újra próbálkoztunk és második alkalommal össze is jött! Végig aggódtam az egész 40 hetet. 6 hetet voltam összesen kórházba, először 28 hetesen megrövidült méhszáj stb. 37 hetesen kevés a magzatvíz és pici a baba súlya, megint aggódás, majd a kiírt napon beindult teljesen magától a szülés! Természetes úton egy egészséges kisfiúnak adtam életet és ő segített elengedni a veszteségem, habár sose fogom elfelejteni a kislányom!
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek