Ott hagytam abba, hogy szombaton érzelmileg megterhelő, gondolkodásra okot adó dolgok történtek és nagyon megviselve, legyőzve éreztem magam. Nevetségesen viselkedtem frusztráltságomban. Ugyanúgy éreztem magam, mint 2016-ban, mikor a terhességem hirtelen végével megszégyenültem, magyarázkodnom kellett, kihullottam a sorból. Érdekes, hogy előjött minden. Talán a tanulság számomra az, hogy mikor bizonyos okoknál fogva végtelenül tehetetlennek érzem magam, akkor átmegyek gyerekbe, aki igazából csak toporzékolni tud. Igen, vannak olyan engem ért hatások, amik továbbra is ezt váltják ki belőlem. Igazságtalanságnak hívom őket. Kezelnem kell őket, e tekintetben kezelnem kell magam.
Vasárnap a délelőttünk még mindig az előző napi ügy rendezésével zajlott, így kora délután indultunk el babakocsit venni és sikerült is. Lidus alváshiánya okozta sírdogálás miatt a bevásárlási tervünk alakult át, a zöldségesnél, péknél vettünk, amit tudtunk Lidussal az ölünkben. Mert ha az ölünkben van, akkor teljesen mindegy, hogy tele a pelus vagy mardossa az éhség. Amíg ölben van, addig béke van. Abszolút megértem őt.
Kora este tornáztam, Lidus körülöttem ténykedett, átmászott rajtam, nehezítette a fekvőtámaszaimat, olykor meghúzta a hajam. Egész nap sokat gondolkoztam és azt hiszem, hogy most írói, blogger, oktatói mivoltomban valami változás történik. Változást provokál ez a sok érzelmi megpróbáltatás. Mert eddig én csak úgy szívből írtam, de most már kell neki egy forma, kell bele tudatosság. Lehet, hogy egy saját weboldal, egy másik platform. De minimum másképp kellene szerkesztenem a tartalmakat. Értem én, hogy aki ide vetődik, nem tudja ki vagyok, mi vagyok, mert nem is tudja, hol keressen rólam infókat. Ez az én bénaságom. Én ilyen naiv vagyok, nem gondolok bele, hogy ez a blog műfaj megkövetel technikai megoldásokat is, hogy követhető, hogy érthető legyen.
Photo by Christiana Rivers on Unsplash
Én nagyon élesen látom már magam. Látom, hogy miben hibázok és ez nem az, amit leírok, hanem az hogy a következményeket érzelmileg rosszul kezelem. Én nem voltam felkészülve a blog hatására és most jöttem rá, hogy a megoldás az, ha igazodom az olvasottsághoz, ha segítem az olvasókat, hogy jobban megértsenek. Pedig először az jutott eszembe, hogy megváltozom mint anya, mint nő. Hát nem nevetséges? Inkább megváltoznék, hogy olyanok is szeressenek, akik eddig nem szerettek. Miért nem azokat értékelem, akik így is szeretnek? Miért akarom, hogy ennyire szeressenek?
Az egész változás valahol azzal kezdődött, hogy nagyon elfáradtam decemberben abba, hogy keveset aludtunk. És szerettem volna, ha tudok magunknak segíteni valamilyen tudatos módszerrel. Mert annyi mindenkinek sikerült…Ezzel a gondolattal elvetettem azt az alap tézist, ami szerint élek és gyereket nevelek egy ideje: az ösztön szerinti, saját életmódot figyelembe vevő szokásokat és igényeket. Tehát úgy akartam csinálni, mint mások és meg sem néztem, hogy van-e hiba a mi rendszerünkben. Ide ma reggelre jutottam el, miután elolvastam egy újabb könyvet, ami a baba alvási szokásairól ír és arról, hogyan lehet őt segíteni. Az abban leírt rendszer megmutatta, hogy a mi rendszerünk is merőben hasonló, csak a mi életmódunk nem tudja tartani a reggel 7-től este 7-ig tartó baba életmódot, nálunk ez inkább 9-től este 9-ig tart. És ez mi a csudáért baj? No, erre jöttem ma rá. Most kipihent vagyok, most kezdek visszatalálni magamhoz. És belátom, hogy hiba egy olyan rendszert beépítenem, ami másoknál bevált, de a mi életmódunkhoz nem illeszkedik. Anyai öntudatom kezd újra pislákolni.
Ma egyébként 7:45-kor felkeltünk, tudatosan nem aludtunk vissza. Így 10 körül volt a babának egy félórás alvása. Az ebédre szánt pürét nem csípte, így kiflit evett sajttal, majd joghurttal zárta az étkezést. Ha ezt, akkor ezt. Kora délután kis bababaráttal játszottak itt nálunk. Most pedig szokásosan, így 15 után elaludt. Én meg írok.
Kérdeztétek, hogy a férjemmel, hogy jött helyre a kapcsolatunk, ezt mesélem el. Azt hiszem, hogy Lidus megszületésével már elkezdődött az a folyamat, ami karácsony környékén csúcsosodott ki. 9 hónap alatt kb. De igazán a problémáink olyan 6 hónapos korától mérgesedtek el. Talán azért, mert ilyenkor már elég nagy a baba, hogy az elvárás reális legyen, hogy a házasság jól működjön, ugyanakkor sok idő eltelt azóta, hogy a férfi és nő beragadt valahol. Beragadt ez már a 9 hónap alatt, amíg a baba a pocakban volt. A folyamatok a mi életünkben úgy történnek, hogy elindul a pusztulás, majd mikor nincs lejjebb, akkor megyünk feljebb. A pusztulás időszakában sokat beszélünk, én kiabálok, kiselőadást tartok, de nem megy át az üzenet. Tettekre képtelen vagyok. Nem tudok testileg nyitni, nem tudok ölelni, nem tudok simogatni, mert annyira félek attól, hogy valami rossz történik velünk. Nem találom az utat, pedig nagyon akarom. Hogy a másik féllel ilyenkor mi van, nehéz megmondani. Hasonlóan érzi magát, csak kevésbé vehemensen fejezi ki. A lényeg, hogy jön egy pont és ez nálunk december elején a férjem szülinapja volt, amikor eldöntöttem, hogy Lidust elpateroljuk a nagyihoz és mi itthon leszünk pár órát. Itthon egymásnak. Ez volt életünk legjobb döntése. Mert a kettesbe töltött idő alatt kiderült, hogy az érzelmeink nem koptak, sőt ugyanazzal a friss szerelemmel tudjuk egymást szeretni, csak iszonyat por lepte be és nem láttuk a valóságot. Nekünk ez segített, ez a délután. Hogy akkor felszabadultunk, nem gondoltunk a gyerekre. Egymással foglalkoztunk.
Ez az élmény megváltoztatott minket. A férjem sem olyan konok már, hajlandó az érzelmeit olykor megosztani, és én is bizonyos lettem abban, hogy szeret, még ha nem is mindig úgy fejezi ki, ahogy várom. De emellett már igen sokszor kifejezi, mert látja, hogy boldog leszek tőle. Hogy keresem az ő örömét és így ő is keresi az enyémet. Tehát nem hiszem, hogy nekünk egy konkrétum segített. A folyamat segített, amit vállaltunk. Amibe belefért sok minden, olyanok is, amikre te most azt mondod, hogy ilyet el sem tudsz képzelni. A makulátlanok nem tudják elképzelni. De mi nem vagyunk azok és a törékenységünk végül felépít minket.
Ez a bejegyzés bár a napi sztori része, de úgy érzem, az érzelmi események ezúttal sokkal fontosabbak voltak, mint a tényleges történések.
Terhesség megszakításom története itt
A blog szerkezetében a menü legfrissebb bejegyzése van legfelül. Lapozz vissza és kezdd az időben legelsővel!
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek