Éjjel nagyon résen voltam és ismét megfigyeltem, hogy Lidus hányszor és mikor ébred és hogyan tudom visszaaltatni. Éjfél körül, 3 körül és 7-kor ébred, ebből a 3-as és a 7-es ébredés, ami szerintem komolyabb evéssel is jár.Ez megközelítőleg így volt az elmúlt éjjeleken. 9-ig alszik aztán és ekkor kezdődik a nap. Ma még itt volt anyukám, így Lidust nem vittem magammal az anyukához, akihez már hónapok óta tornázni járunk. Én edzem őt, plusz bébiszittelem a kisbabáját, meg lefoglalom az enyémet, meg amit kell. De ma először Lidus itthon maradt anyával. Ebédre értem haza. Anya hamarosan elment és Lidussal kettesben maradtunk. Már hiányzott ez a kettecskén levés.
14 óra felé elmentünk a szomszéd anyukával és kisfiával egy sétára babakocsival. Abból a szempontból nem sikerült jól, hogy azt a 30 percet Lidus szinte végig sírta. Eddig egy egészséges önértékelésű nő voltam, aki úgy érezte, hogy anyaként igyekszik a babáért mindent megtenni, de elismerte, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem tud mit kezdeni a baba sírásával, mert nem kifejezetten tudja, hogy mi az oka. És ezzel több olvasóm egyet is ért általában. Ezzel nem azt mondom, hogy szuper, vagy egyesek szerint fasza csaj vagyok, mert hagyom, hogy a gyerekem sírjon a babakocsiban, hanem azt mondom, hogy egy szerencsétlen, csapzott hajú nő vagyok, aki egy üvöltő gyereket tol a hóba, és már megpróbálta kivenni, már beszélt hozzá, hasztalan, nem vagyunk az otthontól messze, de baba időben végtelen távolságba. És most más anyák írhatják nekem kommentbe, hogy velük hogy volt ekkor meg akkor, meg nekem valamit ott nagyon kellett volna csinálnom, de minimum el sem indulni, de akkor az a baj, hogy nem levegőzik a gyerek. Végülis itthon kapott egy tiszta pelust, a használtban volt egy aprócska kaka, és 30 perc alatt sikerült elaltatnom.
Photo by Andrew Neel on Unsplash
Az alvásidő elég hosszúra nyúlt, így sejtettem, hogy az amúgy is megbomlani látszó napi rutinunk ma csúszni fog. Majdnem 18 óra volt mire felébredt és ekkor próbálkoztam különféle uzsonnákkal. A joghurtot nagyon szereti, ez lett a befutó. Ezt a koraesti időszakot én egy kis depivel töltöttem, így nehéz is volt Lidusra figyelnem szívemmel-lelkemmel. Bevallom megvisel, hogy bár sok biztató üzenetet kapok, hogy jó ez a napi írogatás, de azért az egy-egy kritika elgondolkoztat. Hogy vajon a sok-sok olvasóból hányan gondolják rólam, hogy egy elcseszett anya vagyok, aki tönkreteszi a gyerekét. A Cafeblog médiumainak megosztása miatt sok olyan olvasó beesik, akik csak azt az egy írásom olvassák. A baba alvásával kapcsolatos cikkem különösen kedélyborzoló, mert ez is egy olyan téma, amit bizonyos határozott vélemények vezetnek és nem oly jó ezektől eltérni. De mivel legalább két tábor van és kettőhöz aligha lehet maximálisan tartozni, valahol úgyis kihúzom a gyufát. És valamiért nem jön le, hogy én nem gyereknevelési blogot írok, hanem anyuka lélek támogató blogot. Tehát nem arról akarok írni, hogy miért sír a baba, hanem hogy anyuka mit érez, mikor nem tud mit tenni a sírás ellen. Értitek a különbséget? Talán fura, hogy én nem a baba, hanem az anya szemszögéből írok? Az anyáknak nem lehet szemszöge csak rettenetes fekete vagy rózsaszín lencsés szemüvege?
A másik, amit már korábban facebook csoportok kapcsán is akartam írni, de elmaradt, mert nem volt helye a napi blogban. Az ilyen bátor vállalkozók, mint én is, akik szégyen nélkül lemerik írni mi van velük, kiteszik magukat annak, hogy majd mások, akik szégyenben és elfojtásban élnek, rajtuk keresztül ventilláljanak. Tulajdonképpen ebben az internetes Bohémiában, szükség van ilyen magamutogató fasza csajokra, mint én is, azért mert a felületein segítenek másoknak megspórolni a pszichológust és az őszinte beszélgetéseket,. Most is olyan mondatokat írok le, amit valaki törvényszerűen félre fog érteni és majd azt mondja magában, hogy egy egosita, magamutogató vagyok, semmi több. Pedig amit írok az a realitás, de természetesen a facebook oldalam követőinek nagy részére egyébként nem igaz. Mert elképesztően jó a csapat, empatikus és őszinte, de biztos vagyok benne, hogy a teljes olvasótáborban akadnak olyanok, akiket említettem.
A cikkeimet bár naplószerűen blogként írom, mégis sokszor irodalomként tekintek rájuk. Szeretem, ha frappánsak, ha van bennük irónia, humor és őszinte az érzések tekintetében. Nem kell engem és ezáltal önmagunkat sem vérkomolyan venni. A cikkeim olyanok, mint egy Örkény egyperces (na nem az a színvonal vagyok, nem gondolok nagyot) vagy egy novella a napilapban a reggeli kávéhoz. A címeim figyelemfelkeltőek, de azért az olvasás-szövegértéshez nem elég csak azt elolvasni.
A lényeg, hogy bár jó szívvel vállaltam ezt a szerepet, mégis bánt a kritika és nem tudom kell-e nekem, hogy valaki félinformációk alapján ítéljen meg és nekem rossz napom legyen amiatt, hogy nem tudom feldolgozni a váratlan kritika okozta érzéseket. Tehát az egy dolog, hogy engem valaki lefikáz, nem ez a baj, hanem hogy én erre nem vagyok kész! Én nem szeretném, ha engem anyai vagy női mivoltom miatt valaki megítélne és rám zúdítaná a saját sértettségeit is. Én csak azt akartam, hogy pacsizzunk össze azokkal, akiknek nem olyan könnyű minden napjuk. Emiatt még 5 napi sztorit fogok írni, hogy elérjem a bűvös 30-at, hisz idén vagyok utoljára 30 éves. Utána ráállok a könyvre, melynek első része a vetéléstörténetet fogja feldolgozni és segítséget fog adni azoknak, akik olyanon mennek keresztül, mint én is. Ha lesz kedvem, még arról írok majd pár cikket, hogyan készülünk ázsiai utazásunkra (igen, a babával, igen a fertőbe, a betegségbe, maláriába, mert azért szültem, hogy megöljem mihamarabb bla-bla-bla…). Utána pedig meglátjuk, milyen témák felé nyúlok.
Lidust nem sokkal 22 óra előtt fürdettük meg és utána még sokáig viháncolt a kiságyba. Szoptattam, betettem aztán ő felpattant. Ezt eljátszottuk háromszor, nekem ennyi idő kellett, hogy belássam, még nem álmos. Megrágta a kiságy szélét, ugrált kapaszkodva, mutogattam neki a világító lampiont, simogattam a mellkasomon, majd újra cici és be a kiságyba. Sírás nem volt egyáltalán.
Ez a bejegyzés a naponta írt baba-mama naplóm része.
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Ági, köszönöm szépen! Most valami olyat írtál, hogy meglepődtem, meghatódtam és nagyon örülök, hogy segíthettem! Érzem én, írjátok van értelme az írásnak és kell is, hasznos…összeszedem magam 🙂
Timi csatlakozom az előttem szólókhoz , sajnálnám ha nem tudnám éjszakánként a sokszor megmosolyogtató és lelket öntő írásaidat olvasni 🙂 ,nem akarok magamra kitérni de én általad nyertem anyai önbizalmat, mert senkivel nem tudtam az érzéseimet,tapasztalataimat megosztani(messze lakok barátoktól) és a csoportodban szembesültem, hogy egy tök átlagos anya vagyok :D, és nem egy nagy nulla. Megértelek hogy fáj a kritika, de tudod ami építő jellegű csak azt kell befogadni, ami nem inged ne vedd magadra! Pláne ha valaki nem tud a sorok között olvasni és pár mondat alapján ítélkezik feletted.. szóval fel a fejjel és hidd el nagyon sokan pont ilyen szitukban vagyunk mint te, ezért szeretjük olvasni a blogod. 🙂 Ugyan mutasson már valaki tökéletes anyukát!! A kicsikédnek így vagy tökéletes Anya.
Judit, tudom, hogy pacsiztál és nagyon örülök neki 🙂 igyekszem összerakni magam és akár folytatni is, mert sokan szeretitek.
De rossz, hogy abbahagyod pedig én pacsiztam!
Szia! Nagyon jól esik a biztatás, pláne most, hogy kicsit megzuhantam. És köszönöm, hogy igazolod, hogy ilyen az élet és elfogadható igy is.Örülök, hogy tudsz az írásaimból merítenk! Igyekszem összeszedni magam és írni, amikor csak tudok.
Szia, sajnálattal olvastam, hogy már nem sokáig tudlak olvasni pedig nemrég találtam a blogodra ami mindennap ráébreszt arra, hogy nem csak én nem vagyok tökéletes, nemcsak nekünk(3,5 hós csajszli) vannak sz.r éjszakáink és hozzá nyügibb nappalok. Az én környezetemben is vannak tökéletességből jelesre vizsgázó anyukák akik miatt én érzem azt hogy valamit nagyon nem csinálok jól. Szóval a lényeg szerintem a blogod úgy jó ahogy van és remélem még fogok tudni tőled több bejegyzést olvasni. Szép napot nektek mára