Ma reggel 7-kor ébredtem Lidusra, de sikerült pár perc alatt visszaaltatnom és utána már nem aludtam vissza, mert 9:30-ra a belvárosba kellett érnem, mert tanítottam a pilates oktatóképzésen. Még éjjel mikor kinéztem az ablakon, azt hittem nem látok jól, hallucinálok: „Miért hófehér minden?” Izgultam, hogy reggel vajon milyen táj fogad, milyen közlekedési viszonyok. Mivel tudtam, hogy reggel nem lustálkodhatok 9-ig, ezért 23 óra felé lefeküdtem előző este és megkértem Ágostont, hogy ő altassa vissza Lidust, ha megébred. Én majd átveszem a műszakot éjjel, csak így nyerek egy kis alvásidőt. Így is lett. Lidus abszolút visszaaltatható ringatással, simogatással. Később éjjel én is vissza tudtam altatni ezzel a módszerrel, de persze párszor kapott cicit is, így szent a béke.
Én kellemes hóesésben elvezettem a fitnesz terembe és megtartottam a képzést. Jelenleg egy tanítványunk van, de így is imádom az egészet. Én gyerekkoromban is mindig pedagógus akartam lenni. A képzeletbeli tanítványaimat oktattam „A kutya” magazinból. Tanítóképzőre nem mentem, de végülis a pilates révén sikerült oktatóvá, tanárrá válnom. Ami az ember hivatása, az úgyis megtalálja.
Photo by Picsea on Unsplash
Lidus így egész délelőtt apával volt, kapott reggeli zabkását, ebédre ezúttal bébiételt. Az én melleim közben kezdtek felrobbani. Az eddigi alkalmakra odajöttek Lidussal szopizni, de a nagylány már simán elvan a tejcsap nélkül is, így most ezt kihagytuk. Mikor hazaértem, nem is voltak itthon! Kiderült, átmentek a dédihez és ott Lidus szépen el is aludt. Gyorsan nekiálltam tenni-venni, kihasználni a magányom. Mikor megérkeztek, nagyon megörültem. Érdekes, hogy Lidusnak végülis úgy nem hiányzom és ez nagyon jó. Kisebb korában voltak ilyen anyás időszakok és biztos lesznek is, de egyébként elvan nélkülem. Nagyon figyeltem rá, hogy mikor otthon hagytam őt, akkor mindig a szemébe néztem, elbúcsúztam, mosolyogtam és mondtam, hogy érezze jól magát, az ajtóból pápáztam és egy idő után ő is visszaintegetett. Talán ez is segített abban, hogy ne féljen nélkülem lenni.
Ágoston spontán ötlete révén elmentünk a Városligetbe, hogy élvezzük a havat. No kérem, ott alig volt hó, ellenben jeges szél kísérte utunkat. Volt egy kis vásár, megnéztük a koripályát, ittunk egy forró csokit. Szeretem, hogy mobilak vagyunk. Nem csak abban az értelemben, hogy van például autónk, hanem, hogy nem kötnek képzelt szabályok, hogy mit, mikor, milyen időjárásba szabad stb. Bele sem gondolunk, hogy mi lesz ha, csak csináljunk. Nyilván itt ilyen apróbb dolgokra, helyzetekre utalok. Az autózás és a séta közben a baba felébredt nézelődött. Aztán ahogy indultunk az autó felé, természetesen ő már ölben volt és ébren, elkezdett sírni. Nagyon. Fúú, ilyenkor, hogy mi lehet a baj, azt a jó ég tudja. Talán fázik az arca, lába, keze? Az ülésbe is keservesen sírt, próbáltam neki játszani a csörgővel, semmi. Az úton borzasztóan sírt, már nem bírtam nézni, így Ágoston jobbra indexelt a Hungárián, behúztuk magunkat egy parkolóhelyre, én már szedtem ki a gyereket az ülésből és ott a fűtött kocsiba egy gyors peluscsere. Azt hittem, hogy lehetetlen, de muszáj volt megpróbálni. Így kiderült, hogy a kocsiban, majdnem fel is tudok állni és így helyet változtatni! Aztán a félcsupasz gyerek számára szabaddá tettem az egyik cicit és már kezdődött is a kis dorombolás. Félkézzel ráadtam a harisnyát, aztán másik cici, fel az overált zipzárját, be az ülésbe, csörgő a kézbe és minden szuper. Hogy a szülőknek mit ki kell bírni, nem?
Hogy a címben feltett kérdésemre is kitérjek: pelenkáztam már egy étterem wc-jének lehajtott tetején, Pozsonyban a vár kertjében a sportbabakocsiban, a városligetben a földön egy piknik takarón. Az autóban többször, de akkoriban még elfért az anyós ülésen. Ma a gyerekülés,a lomok, és a mellettem megmaradt helyen sikerült. Ennyi, semmi extra.
Itthon már nagyon jól elvoltunk. Vacsi, játék…és szeret a baba önállóan játszani, de azért örül neki, ha ott vagyok a közelben. Imádok Lidussal játszani! Most olyan jó, hogy azt kívánom, maradjon tíz hónapos. Csak aludjon éjjel picit többet…A betegségem kezd javulni, tegnap éjjel kipihentem magam. Nem vagyok ideges, nem vagyok bosszús. Ágostonnal csípjük egymást és nem balhézunk. Testi és lelki harmóniában van éppen a hármasunk.
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek