Tegnap elfelejtettem mondani, hogy a kórházban kérték, hogy ma menjünk vissza kontrollra. Így ez volt a délelőtti program. Reggel jött volna hozzám egy anyuka és a babája tornázni, de még késő este lemondtam, ugyanis a hangom teljesen elment. Ez a nyavalyám a tetőfokára hágott. Már fájdalomcsillapítót is vettem be, hogy tudjak aludni a torokfájás mellett is. Reggelre a fájdalom enyhült, de ekkora már eldöntöttem, hogy délután elmegyek a háziorvoshoz.
A Heim Pál kórházba délelőtt mentünk, a tegnapinál jóval nagyobb tömeg fogadott. Lidikének az ilyen népes helyszínek a legnagyobb szórakozást jelentik. Olyan édes, hogy ő még nem fél. Fontosnak is tartom, hogy soha az életbe ne sulykoljak bele olyasmit, ami félelmet kelt benne az orvosok iránt. Azt se szívesen mesélném el neki, hogy gyerekkoromban mennyire féltem. Hisztériáztam minden vizsgálat előtt, az oltások előtt halálra váltam. És azt hiszem, hogy fel is tudom eleveníteni érzelmi szinten is ezeket az emlékeimet. Az ősemlék nem tudom, mi volt, de későbbi életem során sokszor féltem úgy, ahogy a rendelőben is.
1 órát vártunk, majd bejutottunk a vizsgálóba. Ma is nagyon kedvesek voltak, dicsérték Lidus szépségét, ez meg kell hagyni baromi jól esik. A kiscsajnak remélem nem lesz baj az önbizalmával nagyobb korában sem (már, ami a külsejét illeti). A doki ismét felnyitott egy-két hólyagot és kapott a babakéz egy újabb jópofa bábot, azaz kötést. A baba hazafelé a kocsiban elszenderült, így ahelyett, hogy rögtön felmentünk volna a lakásba, a babát a babakocsiba tettem és elmentünk a postára. Jobbnak láttam, hogy kialudja magát, mintsem hogy gyorsan felkeltsem pelenkacsere és ebéd ürügyén. A postán az eltűnt kínai pelus csomagom után érdeklődtem, de egyelőre se híre, se hamva.
Otthon sem ébredt fel a baba, kiterülve overálban aludt, addig én nyugodtan megtudtam enni a levesem. Ekkor már a bal fülem is kezdett bedugulni, emiatt pedig szédelegni kezdtem. Vártam, hogy a baba felébredjen és vártuk Ágostont, hogy hazaérve vigyázni tudjon a manóra, amíg én dokihoz megyek. Lidus szerintem már el is felejtette a történteket, jókat játszik, beszélget és érdekes módon csak este 8 felé akarja magáról letépni a kötést.
Photo by Constantinos Panagopoulos on Unsplash
A dokihoz már úgy mentem, hogy bal fülem teljesen bedugult. Ott is egy órát vártam és pont mire lejárt a parkolójegyem és én jöttem volna, bement előttem valaki, aki csak receptért jött, csak hogy valaminek még utána kellett nézni. Az asszisztens megkérdezte, hogy beengedem-e magam elé és én rávágtam, hogy „ühüm”, majd elharaptam egy közismert szitkozódást. És akkor nagyon haragudtam magamra, hogy miért nem mondta azt, hogy NEM! Nem azért mert bunkó vagyok és gonosz, hanem mert 1 órája ott ültem, a parkolójegyem lejárt, süket voltam a bal fülemre és beteg. Miért vagyok ilyen jól nevelt? És valóban nem haltam bele abba a plusz 10 percbe, csak az elven gondolkoztam el. Legközelebb bemegyek egy rendelésre és azt mondom: én csak egy vizsgálatra jöttem, úgyhogy bemegyek maga előtt, ha megengedi, igazán nagyon kedves, köszönöm. Vagy legközelebb megpróbálok nemet mondani, ha úgy érzem, hogy annak helye van. Csak persze mit gondolnak majd rólam mások, hogy egy ilyen egyértelműen szimpatikus és kedve gesztus helyet én egyértelműen, szimpatikusan és kedvesen csak azt mondom, hogy nem?
A doki megvizsgált, semmi komoly, csak valami vándorló baci és a fülem csak a torkom, orrom miatt dugult be.Kaptam pár gyógyszert, a felírásuk előtt mondtam, hogy szoptatok. Itt láttam a kedves doktornőn, hogy a magabiztossága megingott. Szoptatási tanácsadó csoportból tudom, hogy van olyan adatbázis, ahol utána lehet nézni, hogy mely hatóanyag hogyan befolyásolja a szoptatást. Sőt számos portálon van olyan cikk, hogy mely gyógyszerek szedhetőek biztonsággal. Ha ilyen laikusoknak is ennyi minden elérhető, akkor egy orvos miért inog meg, mikor kiderül, hogy páciense a világ egyik legtermészetesebb dolgát csinálja és mellette orvosságra van szüksége? Mármint a szoptató torokfájó nő gondolom nem a világ legnagyobb ritkasága és a kb. 60 éves doktornő a praxisában látott már párat. Itthon leellenőriztem a megvett gyógyszereket és végülis csak az orrcsepp tűnik nem szoptatás-barátnak. Ebből egy csepp végül elég is volt és a fülem kidugult.
Lidus kezét este többször át kellett kötözni, kezdek benne profi lenni, a gyógyszertárban direkt vettem kötszert is erre a célra. Hétfőn egyébként vissza kell mennünk. Ezt addig ismételni, amíg a seb nem kezd el hegesedni. Nekem szimpatikus ez az alaposság, jó tudni, hogy kontroll alatt van tartva a sérülés és nem fogjuk elveszíteni Lidus három ujjacskáját. Megfürdettük úgy, hogy zacskót húztunk a kezére és Ágoston fogta, amíg én mostam, pocsoltam.
A mai nap fő kérdései még azok voltak, hogy vajon érdemes lenne-e az éjszakai alvást valahogy megreformálni például azzal, hogy nem szoptatással altatom vissza. Sajnos ebben van némi önzőség is, ugyanis engem húz vissza az ágy és pontosan tudom, hogy a cici lesz a gyors visszaalvás kulcsa. Persze ezzel ördögi körbe is zárom magam. A másik kérdés, vajon kell-e, érdemes-e a megszületendő gyermekek számát tervezni? Ez ügyben csak arra jutottunk, hogy majd szóljak, ha a másodikra készen állok. Mióta ez az egy gyerek megvan, egészen felgyorsult az idő múlása és akárhogy nézem a testvér születése már nem annyira a távoli jövőbe nyúlik.
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek