Tegnap attól tartottam, hogy kezdünk unalmasak lenni, ma pedig azzal kezdeném: „Drága Lidusom, még csak 10 hónapos vagy, de égési sérüléssel a sürgősségire vittünk…” Hogy is történt mindez? Reggel szokás szerint kialvatlanul, de későn keltünk ,én torokfájással spékelve. Gondoltam, készítek reggelire Lidusnak valami finomat. Zabtejjel durumbúza némi kókuszreszelékkel, azaz tejbegríz. Be is ültettem a z etetőszékébe, aminek van saját asztalkája. Majd szokásos módon elkészítettem a grízt, a forró kását beletöltöttem egy kis üvegtálkába és ezt lettem az étkezőasztalra, ahol Lidus már ott ült. Visszaléptem a konyhapulthoz, hogy magam is vigyek reggelit és együtt tudjunk enni. Ekkor ordítást hallok, ránézek Lidusra és értetlenül állok, hogy az etetőszékében ülve ugyan mi baja lehet, hogy így sír? Közelebb mentem és akkor láttam, hogy tejbegríz van az ujjain és az arcán és egy ujjfurat nyom a tálkába. Na ekkor összeraktam…elvileg nem kellett volna elérni azt a tálkát. De a szék és asztal távolsága, a szék asztalhoz viszonyított szöge és a tálka elhelyezkedése valamint Lidus kíváncsisága valahogy mégis előidézte ezt az anomáliát.
Ágoston is még itthon volt, hol máshol ücsörgött, mint ahova a király is gyalog jár, én mellette a fürdőben próbáltam csap alá tenni a gyerek kezét, de ez elég lehetetlennek tűnt. Annyira, de annyira fájdalmasan sírt és igazából én akkor még nem tudtam, hogy pontosan miért. Néztem a kezecskéit, arcát, még csak piros sem volt, de egyértelműen jelezte Lidus sírása, hogy valami nagyon fáj neki. Férjem is segítségünkre sietett, továbbra sem ment a csap alá tartás technikája. Próbálkoztunk vizes ruhával, de esélytelenül. Szoptatni is akartam, de így is csak üvöltött. És ekkor megláttam, hogy kijöttek a hólyagok három ujjacskáján. Jaj,na ekkor már megijedtem, mert a kis virsli ujjakhoz képest óriásiak voltak a hólyagok. Emlékszem, milyen volt mikor az én ujjamon csak egy hólyag lett, az is mennyire fájt.
Photo by Martin Brosy on Unsplash
Közben felhívtam a gyerekorvost, aki a hűtést javasolta, fájdalomcsillapítást és sebészetet, ha romlik a helyzet. Lidus kapott egy kúpot, ami sokat enyhített a fájdalmán, hamarosan a sírás is abbamaradt. A hűtést pedig úgy oldottuk meg, hogy Ágoston tartotta a kezet, én meg egy pohárral öntöttem a hideg vizet. Most mondjátok, hogy milyen hülyék vagyunk, hogy ez nem jutott eszünkbe rögtön. De inkább arról van szó, hogy eddig nem kellett baba fejjel gondolkoznunk. Mi a saját kezünket azonnal tennénk a csap alá, hát tettük a gyerekét is. De túl alacsonyan van a csap, a baba nagyon kapálózott, így ez a megoldás nála nem működhetett.
A Heim Pál kórházat is felhívtam, mikor kiteljesedett a hólyagosodás és ők a háziorvos ellenében azt mondták, vigyük be rögtön, nincs mire várni. Szerencsére az öltöztetés, utazás már könnyen ment a fájdalomcsillapító hatásának hála. A kórházban nem voltak előttünk sokan, nagyon szívélyes volt a vendéglátás. A csoportos órám helyszíne és az egykori stúdióm miatt majdnem napi szinten mentem el a Heim Pál előtt. Eljött az idő, hogy megnézzük belülről is! Lidus egyik hólyagját kilyukasztották, és kapott kenőcsöt és arra kötést. A kis keze olyan lett, mint egy báb. Nagyon jól viselte a kis hős.
Itthon megmondom őszintén már sokat nevettünk, mert Lidus kezére zoknit húztunk, hogy még egy réteg védje a kötést. A kis manó így is tudott mászni és nagyobbakat csapkodni, viszont a finommotoros dolgokra ügyesen a kötés nélküli kezét használta. Én elmentem pilates órát tartani. És most mondjátok, hogy milyen anya az ilyen. Reggel felelőtlenül túl közel rakja a gyereket a forró grízhez, este meg ott hagyja a nagyira, hát annak szülte vagy kinek? És ez is egy szempont, ami abszolút érthető, bár nem fair. Én úgy gondolom, hogy a gyerekkel akkor kell maradnom, ha ezt igényli. De ha boldog, jól szórakozik és a nagyi is kielégíti minden igényét, akkor miért mondjam le a munkám, programom, fosszam meg a nagyit Lidustól és sajnáljuk egymást és magunkat mindannyian otthon? Ugyanakkor tudom azt is, hogy sokszor az utolsó pillanatig is feszítem a húrt és holmi kis betegségek miatt nem szeretek semmit lemondani. Biztos vagyok benne, hogy kerülök én még olyan élethelyzetbe, amikor nem a munkám lesz a legfontosabb. Ja bocs, nézd már…ahogy gondolkozom volt már ilyen. Az a nap, mikor az ultrahangon másodszorra diagnosztizálták betegnek a kisfiúnk. Amikor köpni-nyelni nem tudtam, csak taknyot és nyálat eregetni ordítás közben. Na akkor, lemondtam az óráimat.
Ma délután, este Lidus már szuperül volt. Ebédre oda akartam adni neki a grízt, ami nagyon finom lett, de ahogy kapott egy kanállal, sírva fakadt. Csak nem összerakta, hogy ez volt a veszélyes gríz? Vagy ennyire nem bírja a búzatöret darabkáit? Mindegy, én megettem, ő kapott mást. Este 8-ra már teljesen leszedte (lerágta) a kötést, most is már csupasz ujjakkal alszik, de egyáltalán nem zavarja. Van hólyagja, de nem vörös. Nekem hangom nincs, a pilates órai dumálás kipurcantotta a torkomat, egyéb bajom nincsen. Összességében elmondható, hogy forró ételt hagyjunk a konyhapulton és ne tegyünk a gyerek minimum 3 méteres körzetébe. Égési sérüléssel menjünk a sürgősségire valamint a szülők csak a sérülés mértékével arányosan pánikoljanak és ne tegyenek félrevezető ígéreteket a jövőre nézve, miszerint soha többet semmit és ezt a gyereknek tutti nem, na legközelebb én majd jobban…stb.
Ma este egyedül vagyok, férjem dolgozik. Lidust fürdetés helyett áttörölgettem, hogy ne érje víz a sebet. Simán elaludt egy kis szoptatással és ringatással. Nekem is olyan jó lenne időben lefeküdni, de nem is tudok aludni, nem kapcsol ki az agyam. Pedig 22 és 24 között nyerhetnék alvásidőt, mert utána jön az éjjeli műszak. Ez most már kezd nem olyan vicces lenni.
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com