A szent estét és karácsony két napját Miskolcon töltöttük. Anyukám és rokonaim ott élnek, Ágoston családja pedig Budapesten. Sokat gondolkoztam már azon vajon, mikor fog beállni a „rend” azaz, hogy a mi három fős családunké a Szenteste és utána jönnek a többiek. Mert valamiért az a benyomásom, hogy “azemberek” azt várják, hogy ez az este a szűk családé legyen. De ha nekem vannak olyan szeretett családtagjaim, akik nélkülünk szomorúbban lennének, minek adjam meg magam egy rendszernek, ami végül nem hoz semmi örömöt? Tehát nálunk egyelőre így marad. Lidus örüljön csak a nagyinak, amíg lehet, és így nálunk már 23-án kezdődik a karácsonyi ünneplés.
Én szeretem a karácsonyt, mert imádok ajándékot adni és mivel nem vagyok álszent, bevallom kapni is. Szeretem azt az érzést átélni és jól esik, hogy más is átélte miattam, hogy ajándékot keresünk, hogy valaki örüljön és tervezzük, milyen lesz az arca, mikor meglátja. És szeretem, hogy várjuk a nagy szünetet és utazunk és tudjuk, hogy kikkel fogunk találkozni és hogy a menü egy része mindig ugyanaz. De most már kicsit zavar ez a nagy dőzsölés. Nem kell nekem 5 féle süti, még akkor sem, ha cukormentesek. Nem tesz jót, érzem. Mivel ott van, ezért eszem és némi bűntudat is gyötör, hogy valaki szeretettel (mániákusan) készítette és én meg nem eszem meg. Talán engem is zavarna, ha nem ennék meg, amit készítek…A kaja részét az ünneplésnek megreformálnám.
Photo by Sweta Meininger on Unsplash
Lidus kapott néhány játékot, de végül a szűrő és a műanyag szedőkanál lett a legbecsesebb. Anyukám házában van 16 lépcsőfok, ezen Lidus többször felmászott. Milyen elszánt, erős kis mazsola! Mondják neki, Lidus vigyázz, itt elesel, ott leesel, de én meg azt mondom neki, menj csináld, ha esel elkaplak. Nem félhetünk valamitől, ami majd a jövőben esetleg megtörténik. Ez a félelem megfoszt minket egy csomó fejlődési, örömszerzési lehetőségtől. Ezt a kis rizikót vállalni kell!
Ágostonnal a viszonyunk a transzplantáció után sikeresen újraindult. Magam sem értem mi történt, ő változtatott a stratégiáján. Fiatalabb korunkban rajongó szerelemmel szeretett, amit én akkor soknak találtam. Aztán pár év alatt fordult a kocka. Majd az elmúlt jó pár hónapban, azt sem tudtuk, mit hogy kell csinálni. A 23-i „válni akarok” után, 24-én nekem lett a világ legszeretőbb, leggondoskodóbb, legférfiasabb férjem. Hát köszönöm, Jézuska, hogy úgy láttad, méltók voltunk erre az ajándékra.
Ma már visszajöttünk Budapestre, mert úgy volt, hogy Ágostonnak dolga van, de végül elmaradt. Így volt időnk takarítani. Ő imádja a hűtőt rendbe tenni, kiszedni a megpenészedett tejfölöket és megromlott bébi ételeket, amiket én ott hagyok. Én meg szeretem áthúzni az ágyat és imádok mosni. Bírom, mikor együtt takarítunk, gyorsabban haladunk, közös az ügyünk.
Szeretek ilyen kis családként itthon lenni a fészkünkben. Ezt akartam, hogy a nappali közepén, a karácsonyi fényekben egy kisbaba játsszon és mi a szülei, elégedett, gondoskodó tekintettel gyönyörködhessünk benne. Mostanában minden sztorin, amiben anya van és a gyermeke, meghatódom. Érzem ezeket a történeteket, Lidusra gondolok, még ha nem is akarok. Basszus, én ezt élvezem. Ágoston szerint jól áll nekem az anyaság, és megfér hozzá a miniszoknya és az elmebaj.
Most úgy írok, hogy a laptop a kanapén, én a földön, Lidus itt támaszkodik mellettem, rajtam. Néha megharapja a húsomat, nem tudom, miért csinálja. Meg-megszakítom az írást, hogy játsszak vele és néha eldől, ha nem figyel eléggé a nagy álldogálásban. Ami jó az jó, minek rontsuk el renddel, fegyelemmel, elvárásokkal?
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com