Ma reggel Ágoston hozta be nekem a babát. A babát, aki csak egyszer ébredt és mivel azt hittem, hogy legalább még egyszer fog, nem vittem be magunk közé az ágyba. Sőt, reggel sem lehetett kifejezetten hangos, mert én nem ébredtem fel rá. Az is imádnivaló, mikor mellette ébredek fel, de így sem rossz, hogy alszok, minta tej és apa odahozza nekem. Viszont ez után a idill után nem sokára összebalhéztunk, mert a következő történt. Lidus magára borított pár deci ecetet és elkerülhető lett volna.
A használt mosipelusokat ecetes vízben tárolom, amíg nem mosom ki őket. Emiatt a zuhanykabin és a mosógép között elérhető magasságban van a felbontott ecet is. Ágoston cserélte a szemüvegét kontaktlencséjére, a gyerek ott kíváncsiskodott, én a konyhában tettem-vettem és akkor hallok egy kiabálást: „Maaannóóóóóóóóóóóó”. Ekkor borult az ecet. Lidus velem is mindig bejön a fürdőszobába, mert így tudok elkészülni. Most már mászik, akárhova leteszem, ha szeretne, utánam jön. Nincsenek rácsaink, meg járókánk, a baba szabadon mozog. A fürdőszobába ahogy nyúlkál, általában megakadályozom, hogy baj legyen. Apa is próbálkozott, de a kontaktlencse betevés előtti vakság idejét Lidus kihasználta. Én meg azt gondoltam, hogy Ágoston nem figyelt eléggé. Szóval ezen az ecetes ügyön összekoccantunk, de szerencsére tudtunk stop gombot nyomni.
Rántott húst sütöttem és hurkát, míg Ágoston és Lidus elmentek a boltba. Ebédre vendégeket vártunk. Mire hazajöttek, minden kész lett. Megterítettem, csinosítottuk a lakást és magunkat is. Én nagyon szeretek vendégeket hívni, kitalálni, mivel kínáljam őket, teríteni az asztalt, izgulni, hogy sikerülnek az ételek. Régen, még a kisfiam előtt, ez inkább stressz volt, teljesítménykényszer, izgultam, vajon elég jó lesz-e minden. Ma már inkább az motivál, hogy érezzük mindannyian jól magunkat.
Photo by rawpixel on Unsplash
A barátainknak is van egy kislánya, 3 héttel idősebb Lidusnál. Noémivel a Lelkem szottya születése óta tartjuk a kapcsolatot. Hosszú-hosszú levelezéseket folytattunk arról, hogy mi fáj nekünk, mire várunk, mit remélünk. És lám most együtt játszanak a kislányaink. És valóban együtt játszottak! Én ilyet édeset még nem láttam. Két is pufizsák magyaráz, együtt nyomkodják a zenélős farmos játékot, huncutul mosolyognak ránk. Komolyan olyan boldogságot éreztem, hogy ezt láthatom.
Délután a babák kezdtek álmosodni, a barátaink elmentek és mi Lidussal elindultunk szokásos sétánkra. Az ilyen békés, tökéletesnek gondolt pillanatok után annyira fel tudok szabadulni. Tolom a kocsit, megy le a nap, havas a táj, a baba alszik, kell ennél tökéletesebb helyzet? És akkor, egyszer csak egy kutya égtelen ugatására baba felkel. Pedig nem szokott, de most igen és olyan ordításba kezd, amilyet már rég hallottam. Kb. 15 perc volt az út hazafelé, ezt hisztérikusan végigüvöltötte. Kivettem a kocsiból, elhallgatott. De így lehetetlen lett volna hazavinnem! És ez a lehetetlenség, tehetetlenség annyira feldühít. Olyan mintha a gyerekemre haragudnék, de valójában arra, hogy nem tudok, mit kezdeni a sírással, nem tudom megvigasztalni, mert haza kell tolnom a kocsit és az még idő, és még mire felérünk, és addig ő sírni fog. Utálom, hogy ilyen tehetetlen vagyok és azt is, hogy Lidusra vetítem a dühöm.
9 hónapos múlt és azt mondják, hogy a babák még nem tudnak hisztizni, de azért van különbség sírás és sírás között. A babakocsizás során megijedt és nem tudott visszaaludni, pedig álmos volt. Ezért sírt. Én is sírtam volna a helyében. De van, hogy nem engedek meg neki valamit, pl. hogy magára rántson egy üvegasztalt és akkor dühösen elégedetlenkedik és van, hogy sír. No, nem tudom, de ez utóbbit nem nevezhetjük hisztinek? Mondjuk megértem, mert nálam hisztisebb gyermek, csapongóbb felnőtt nem sok volt e föld kerekén. Tegnap éjjel szoptatás közben eszembe jutott, amit réges-régen anyukám mondott, mikor csúnyán bántam vele: „majd meglátod, ha neked is gyereked lesz…” Akkor olyan távolinak tűnt, hogy csak legyintettem. Minden eljön, ugye tudjátok?
A naplónk többi részét itt találod: Napi sztori
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek