Lidus a hátamon. Rajtam lóg a kismajmom. Így megyünk mindenhova. Inkább viszem, mint hogy otthon hagyjam, hadd tanulja a világot. Anyaság, szuper dolog…ja, hogy ez örökké tart?
Most én jövök. Lidus 7 hónapos. Rám jellemző módon, az elmúlt 7 hónapban is annyi dolog történt, mint mással évek alatt. Kiszerveztem a stúdiómat, majd bezártam. Ahogy bontottam le az építményem, emlékeztem arra, ahogy könnyek között a szenvedésemből hoztam létre. Meg arra, hogy itt sírtam, mikor Lidusra vártam és arra, hogy itt tartottam az órákat, mikor már bennem lakott. És arra, hogy neki már csak mesélni tudok majd arról, hogy anyának volt egy ilyen helye, de ahogy olyan sok mindent már, ezt is feladta. Talán az életem számos pontja más szemével nézve kudarcok sorozata, de látom, hogy minden döntésem előrébb vitt, minden, amiről lemondtam, hozott valami újat és számomra rosszabb lett volna az állóvízbe megfulladni, mint a sodrásba ugrani.
7 hónapos anyaságom alatt a facebook csoportok által tanulom az anya-pszichológiát. Hogy mi történik velünk, nőkkel, mikor anyává válunk. Hova tűnünk? Miért állunk át a másik oldalra? Miért harcolunk kivont karddal a semmi ellen? És mi a valós félelem: hogy párkapcsolatok mennek vakvágányra, hogy anya hajak nőnek le végleg, hogy gyermekek nőnek fel bűntudatban, mert az anyjuk nekik áldozta életüket. Hogy harcolunk a hüvelyi szülésért és védjük a császármetszésünk, hogy legitimáljuk a gátsebet és áldjuk a hasi varratot, hogy nem értjük, hogy a babánk miért nem robot, aki óramű pontossággal eszik és alszik, mentegetőzünk, ha gyakran szoptatunk, félünk kimondani, hogy tápszerrel etetünk, lustának tartjuk a bébiételes anyákat és hirdetjük, hogy mi bizony mindenbe beledöglünk, de a gyerekért megéri. Ez lenne az anyaság? És ez valóban örökké tart?
Oltás, fogzás, éhség, hányás, kakilás, székrekedés, sírás, gagyogás, nyekergés, tekergés, dévény torna, babaúszás, ringató és angol óra, hordozás és babakocsizás, fix alvás idő és kocsiban altatás, együtt alvás, külön alvás…ennyiről szólna a babakor? De akkor nekem miért fáj, hogy nincsenek szabad gondolataim? Miért zavar, hogy a férjemnek is gügyögök és a szexuális vadmacskát nagyítóval sem találom magamban? Miért akarok dolgozni, ha a gyereknevelés is munka? Miért akarok moziba menni, ha nézhetem a gyerekem? Miért zakatol bennem valaki, aki nem csak anya és miért gondolom azt, hogy az anyaságomban nincsenek szabályok és csupán a babám, a férjem és az én jóllétem harmóniája érdekében szükséges cselekedni?
Valójában nem sok minden változott az anyává válásommal. Korábbi írásaimban is kitértem erre, hogy én azt hiszem, Lénárd baba feletti ítéletemmel és annak minden hozományával én megfejlődtem, amit megkellett és az anyaságom közben ezeket fogom megélni. Így lett. A hibáim megmaradtak. Bizonyos dolgokat lehetőségem van még javítani, de ez munka, és nem oldódik meg azáltal, hogy pelenkát cserélek.
A napi taposómalomban néha elrévedek, hogy de jó lenne megpihenni. És akkor hirtelen eszembe jut: Timi, te már csak anyaként pihenhetsz, és ezt rohadtul meg kell tanulnod, mert nem lesz olyan, hogy nincs a gyerek a fejedben, szívedben. Ha a jövőbeli munkámat tervezem, akkor bele kell terveznem a gyereket. Ha a nyaralást tervezem, ha a kozmetikust, a fodrászt, a bevásárlást, de ha csak wc-re akarok menni, akkor is valamit kezdenem kell a gyerekkel. Hát Anyucik, ezt így senki nem mondta el…mert a közhely, hogy az anyaság nehéz, számomra nem meríti ki ezeket a részleteket.
Szóval nyomjuk az ipart és igyekszem megragadni a pillanatokat, beszippantani az örömöket, javítani a hibákat, a gyerek mellett más témákkal is foglalkozni és más anyukának vagy leendő anyukának mindenképp azt mondani: jó lesz ez, csak hallgass magadra és élj a mának az anyaságban is!
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com