5 hónapos babával nyaralni egészen más, mint kettesben. Végülis 5 hónapja klasszikus értelemben nem dolgozom, tehát a „szabadságra mentem” jelentése sem egyértelmű. Most egybefolynak a napok, a hétvégét onnan ismerem meg, hogy itthon van a férjem. Az hogy hol alszunk, vagy milyen környezet vesz körül, lehetne a nyaralás jellemzője, de ahhoz meg már túl nagy a rutinunk.
Bababarát hotelbe foglaltunk, ahol megkaptunk minden babakütyüt, volt a programba babaúszás, és egyébként meg csodás természeti környezetben helyezkedik el a hotel. Az ára annyi, mint amennyit eddigi években is elköltöttünk Horvátországban, csak innen hiányzott a táj idegensége, az „elutaztam érzés”, és tenger helyett klórozott medencében pancsoltunk. De cserébe nem jártunk Lidlbe meg Sparba és nem virsli volt a vacsora.
A bababarát hotel lélektani előnye, hogy itt mindenki más is babával, gyerekkel van, tehát minden olyan tényező, ami máshol vérciki és a szülők idegrendszerét csúcsra járatja, ki van iktatva. Itt nem csak az én gyerekem fog akciózni, hanem mindenki másé is. Ez önmagában is biztosítja a kikapcsolódás érzését. Meglepően normális családok gyűltek egybe, semmi ordítozás, semmi „nem kapsz vacsorát” és láthatóan a legtöbb apuka kivette a részét a babák szórakoztatásából, egy volt olyan, akin igazán azt láttam, hogy halni jött ide.
A mi babánk ugyanúgy viselkedett, mint itthon: ha nem tudott kakilni vagy jött a vihar, akkor menthetetlenül sírt. A különbség, hogy nem volt ott a hintánk, a csodamódszer illetve a szobánk egy pici lyuk volt, így hárman összezárva a kétségbe esés szélén nagyon veszélyessé is válhattunk volna. De mit csinál a felnőtt, öntudatos, felelősségteljes ember? Túlél! Mert nincs az, amit nem lehet kibírni. És valahogy mindig jön a kaki és a vihar is odébáll és aztán olyan babamosolyba gyönyörködhetünk, ami azt üzeni sosem volt itt semmi baj.
Nekünk egy elég rugalmas babánk van. Szerintem, ha 0-24-ben be lenne kamerázva az életünk anyatigrisek jönnének a gyermekünket megmenteni, annyira nem bababarát módon élünk. De tudjátok miért? Mert én nem tudom, hogy kell csinálni. Emlékeztek, én azt sem tudtam, gyereket hogy kell csinálni (a mai napig lövésem sincs). Én szülni is úgy mentem, hogy nem tudtam, mi fog történni, csupán ismereteket szereztem. Hát annak sem néztem utána, hogy kell babával nyaralni. Nem volt kisköpenye, sem cumija, sem cumisüvege és kivittünk 35 fokban a tűző napsütésbe is, és képes voltam a testemhez olvasztani a csatos hurciban. Bevittük a babamedencébe, naponta többször, az alvásidő rovására is és volt, hogy még este 20-kor is ott voltunk. Ittam minden este rozéfröccsöt és pcos meg IR ide vagy oda, egyáltalán nem figyeltem, hogy mit eszek. Szaunáztam és a napoztam, még egy gőz szeánszra is elmentem, pedig városi legendák szerint akár ettől is elmehet az anyatej, az az ominózis, melynek termelődéséről mindenkinek van fogalma kivéve a legtöbb édesanyának. Sőt hurcival felmásztunk a cserépfalui Suba-lyukba, de csak azért, mert mi olyan paramentes szülők vagyunk, hogy fel sem merült bennünk, hogy a girbe-gurba köveken, korlátba kapaszkodva, esetleg eleshetünk. Szóval mi nyúztuk, húztuk ezt a babát, amit ő nevetéssel vagy sírással nyugtázott.
Volt én-időm is, de mindig olyan rövid, olyan gyorsan elszállt. Mire kikapcsolódtam volna, már újra sírt, mire átéreztem volna a nyaralás pihentető érzését, már jöttünk haza. Itthon jönnek az intézni valók, az unalmas lakótelep, a Lidl, de itt van a játszószőnyeg is, a babahinta, a pelenkázó asztal és itt van nekem is dolgom. Sokat gondolkozom azon, mit jelent pihenni. Kell-e ehhez szálloda, meg tengerpart, vagy ezek csak lehetőségek, hogy könnyebben tudjunk kikapcsolni. Vajon mi okozza a gyomorideget a nyaraláson? Az mikor hazagondolok és rájövök, valamit nem intéztem el, de ha itthon lennék, sebtiben segítenék rajta és tovaszállna az idegesség. Ez egy önismereti kérdés: feltettem magamnak, Timi, te tudsz pihenni? A válasz: nem. Csak akkor, ha valóban nincs otthon semmi gond. Pihenni annyit jelent nekem: „ott lenni”, nem máshol gondolatban. Lidus 5 hónap alatt felébresztette benne a „jelen lenni” vágyát. A nyaralás ráébresztett, hogy mennyi gondom van itthon, amivel le kell számolnom.
Látjátok, valahogy sohasem a gyereknevelésről, a gyerekről szólnak a dolgok. Ő olyan szépen él, annyira ösztönösen. Annyira tud sírni, és úgy ki tud elégülni. Én nekem csak tenni kell a dolgom. De minden új helyzet, amit ő teremt, ami vele teremtődik, engem halmoz el kérdésekkel. Dönthetek, hogy sztenderd szerint haladok vagy saját iránymutatásom szerint élek. Dönthetek, hogy bátor leszek vagy félek és belé is ezt nevelem. Dönthetek, hogy korlátozva érzem magam vagy szabadnak. Módomban áll belátni, hogy valamiben nem vagyok túl jó például abban, hogy nem tudok pihenni és mindenáron száz felé akarok figyelni.
Anyatejes babával nyaralni gyalog galopp: csak nekem kell megtanulni, hogy a cicit bárhol gond nélkül előkapjam és emiatt ne legyen bennem semmi szégyenérzés. Pelenkázni bárhol lehet, csak nem kell parázni, hogy a baba leesik, vagy piszkos lesz vagy elkap valami fertőzést. És idegbajt kapni is bárhol lehet, ezért mondjuk nem kell hotelbe menni. De hogy idegbajt kapok-e, megint csak rajtam múlik, nem?
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek