Még mindig a Lénárd elvesztése című dokumentumba írok. A 69. oldalt kezdem. A4-es lapok…ez már könyvnek is egy szép mennyiség lenne, nem? Pedig hol van már Lénárd elvesztése, most már a szivárvány születik és lassan mozgalommá nőjjük ki magunkat.
2016. július 28-a, a 21. heti genetikai ultrahang időpontja. A word dokumentumban az első oldalra görgetek és ott ezt találom:
„A 21.heti 4d-s ulrahangot vártuk már hetek óta. A 17. héten minden rendben volt. Gyermekünk édesen ficergett odabent. A 4d-s ultrahangon már látni fogjuk az arcát is, még jobban megismerhetjük őt. A genetikai központ felé egy kis tálca szederrel a kezemben siettem. Akkoriban nagyon sok gyümölcsöt kívántam. Megérkezett Ágoston is, izgalommal bementünk. Hosszan vártuk a sorunkat, mire regisztrálhattunk, aztán épp mikor wc-ra indultam már szólított is az orvos.
Lefeküdtem az ágyra, megkezdődött a vizsgálat. Szíve, veséje, kukija rendben. Majd némán és hosszasan elidőzött az orvos a koponyánál. Nézte infravörös képen, nagyította, forgolódnom kellett. Talán a baba nem fekszik jól, de valami nincs rendben. Valami hiányzik az agyból, aminek ott kellene lennie. A kisagy, nincs ott az egyik fele. De biztos csak a baba koponyája túlságosan a méhfalba nyomódik. Az orvosom 1 órán át kereste azt, ami nem volt ott. Kontrollt kért.
Felhívta rögtön a főorvosát, hogy másnap menjünk a kórházba, hogy a ő is ellenőrizni tudja. Nem tudom, mit éreztem. Egy vákuumba kerültem. Értettem, amit mond, de leginkább csak az visszhangzott a fejemben, hogy „rosszul fekszik a baba”. Azt akartam hinni, hogy csak rosszul látta. A nap abban a pokoli vákuumban telt el, amiben még volt remény arra, hogy ez az egész csak tévedés.
A mi kisfiunknak nem lehet baja. Ilyen dolgok másokkal történnek. Én mindig az vagyok, aki fellélegzik, mint az ókorban egy dráma végén a közönség, „de jó, hogy ez nem velem történt meg”. De ez most mégiscsak történt, de az agyam nem tudott minderre gyorsan reagálni.”
saját fotó
Hát így éreztem magam 2 évvel ezelőtt. Megtörtént az elképzelhetetlen. 2018.július 28-án pedig találkozót szervezek olyan nőknek, akikkel megtörtént az elképzelhetetlen. Vagy így, vagy úgy, de hallania kellett, ahogy azt mondják „vége” vagy azt, hogy „döntsön” vagy azt, hogy „majd lesz másik”. És felállt belőle, ahogy én is. Mert végülis nem olyan borzasztó az, ha 8 hetesen nincs szívhang, vagy 21. héten halott babát szülsz, vagy 39. héten bújik ki az élettelen test, biztos rosszabb, ha háborús övezetben élsz vagy megerőszakolnak, a rák diagnózisa jobban letaglózhat, amputált végtaggal sem könnyű az élet, és mindenkinek az a legnehezebb, amit kap. Az én terhem semmivel nem lesz könnyebb, azért mert a tiédet nehezebbnek vagy könnyebbnek tartom. De akárhogy is nézem, egy bennünk fejlődő kis életet bármilyen formában elveszíteni, rohadtul nem természetes és egy női lélek ezt sohasem veheti könnyen. Akkor sem, ha gyorsan jön a következő, akkor sem, ha a környezet azt akarja, egyszerűen ebben a mérhetetlenül üres, gyors és látszat társadalomban meg kell adni a gyász idejét, még akkor is, ha egy szemmel láthatatlan, Instagrammon nem megosztható, a szomszédok előtt nem mutogatható kis pötty veszett el az életünkből.
Babakukk Születésfotó
A legnehezebb az egyedüllét, még akkor is, ha ott az apa. Mert az anyában űr van és senki meg nem értheti őt, csak az akinek a méhéből szintén kiköltözött egy kis lakó és sosem foghatta a kezében. A sorstársi közösség a minden. És a szivárvány. Amire rágondolsz, és tudod, hogy mit szimbolizál. Hogy a te egeden is fel fog ragyogni. De ki nem kényszerítheted! Nincs minden vihar után szivárvány az égen és hiába vágják magukat földhöz az esőcseppek, akkor sem lesz. Csak akkor, ha a napocska éppen úgy melengeti, éppen úgy világítja meg a kis vízcseppeket. A szivárvány annak a jelképe, hogy van remény. Remény, hogy holnap jobb lesz, hogy ma tanulok valamit, hogy estére erősebb leszek, hogy szabad nekem sírni és nevetni, hogy nem vagyok bűnös, bármit is tettem, ha én meg tudok magamnak bocsátani. A szivárvány a jövő ígérete, aminek a ma esőcseppjei adnak alapot. A gyermek az ajándék. A gyermek nem én vagyok. Ne feledd, a veszteség feldolgozása, a hiány elfogadása, az öröm megélése mind-mind a te dolgod és nem azé, aki elment és nem azé, aki jönni fog.
A SzivárványAnyu vagyok és SzivárványAnyu leszek találkozó adjon erőt, hogy bármi történik veled, mindig vannak, akik ugyanazon mennek vagy mentek keresztül. Nem kell semmit a sötétbe rejteni. Mikor 2016-ban SzivárványAnyuk pozitív történeteit olvastam, azt mondtam, „menjetek a picsába, könnyen beszéltek, nektek már ott van…” De a fenébe is, most nekem is itt van! Hát én mondom nektek, utáljatok mindenkit, öljön meg titeket a harag, de aztán higgyétek el, hogy nektek is eljön, amit szeretnétek. Az idő borzasztó relatív. Két év az életemből, mely halállal kezdődött, szenvedéssel folytatódott, újjászületés tagolta, gyermekszületés ékesítette és SzivárványAnyu találkozó és közösségépítés koronázta.
Időpont: 2018.07.28 10:00-től
Helyszín: Pilates Másképp Stúdió, Budapest, IX.kerület, Haller u. 88 2/17
Esemény, program a Szülőszoba SzivárványAnyu Timi csoportban és Lelkem szottya facebokk oldalon.
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com