Egy kedves sorstárs kérte, hogy emlékezzek. Elgondolkoztam…emlékeznem kéne a kisfiúnkkal való terhességem részleteire? Kifejezetten azt kérte, hogy a jó emlékekről írjak. Már el is felejtettem őket. Semmi nem véletlen, ez a kérés sem, így most nekilátok emlékezni.
Emlékszem, hogy elmentem a X. kerületi Egészségházba és a mostani orvosom rendelt. Direkt hozzá akartam menni, így már fél 7-től óriási izgalommal tolongtam a vérvételesek között, hogy bejussak a kapun, leülhessek a piros műanyagszékekre és várhassam az ítéletet. Hogy mi a fenéért nem jön meg a menszeszem, mikor én ügyesen rendszeressé diétáztam a pcos-em ellenére egy év alatt. Az időpontosok után én jöttem, és elmondtam, hogy Norculutot, azaz menszesz meghozó csodabogyót szeretnék kérni, mert már 55 napnál tartok és amúgy 38 napos az én nagyon rendben lévő ciklusom. A hüvelyi uh során a dokim annyit mondott: nem ír ő fel semmilyen gyógyszert, mert nézzem csak, hogy ott van a petezsák és benne az embrió pici szíve pulzál. Ahogy ezt írom, libabőrös leszek. Istenem, de jó erre emlékezni! Bennem akkor az volt, hát persze! Hisz én ezt tudtam, csak nem sejtettem. De mégis hogyan lehetséges ez?!
Az orvos annyira boldog volt, hogy én ilyet még nem láttam. Mintha ő lenne az apa. Akkor elgondoltam, hogy én bizony ahhoz a dokihoz fogok járni, aki így tud örülni az én aprócska gyermekemnek, akinek talán még én sem örülök egyelőre ennyire. A férjemet a kocsiból hívtam. Ööööö, hát jó, hm, khm…pfff, boldogság, de hogyan…belevágunk.
forrás: Pixabay
Szerettem magam…hogy képes voltam a csoda befogadására. Hogy elsőre sikerült! Mintha olimpiai aranyérmet nyertünk volna. Mi nem akármilyen pár vagyunk! Hozzánk rögtön érkezik az új élet, mi erre méltók vagyunk! Büszke voltam az egészséges testemre, a jó fizikumomra, imádtam beszélni róla. Bár lányt vártam, de mikor meg tudtuk, hogy fiú, elkezdtem magam elképzelni fiús anyukaként. Majd szed nekem virágot és azt mondja, “az én anyukám a legszebb”. A férjem majd tanítja zenélni és mutat neki mindenféle fiús dolgokat.
Még aprócska volt, mikor személyi edzést tartva, azt éreztem, hogy egy pezsgőt bontottak a pocakban. Ez ő lenne? Ő bugyborékol odabent? Imádtam, izgalmas volt. Neten olvastam, hogy vajon mit is kellene éreznem. Aztán egyszer csak jött a nagy bumm! Miskolcon a teraszon ültünk anyáékkal és akkor megrúgott, de úgy igazán. Hát ez te vagy, nem vitás! Majd egyszer otthon a nyári hőségben a kanapén feküdtem és odahívtam Ágoston. A pocakra tette a kezét és jött a bumm! Pedig még csak 16 hét körül voltam. Utólag már úgy hiszem, azért érezte Ágoston sokkal hamarabb őt, mint Lidust, hogy meg legyen ez az öröm, hisz később már nem nagyon lett volna rá lehetőség.
Ezekre emlékszem, amik igazán boldoggá tettek, amik rögtön gondolkodás nélkül eszembe jutnak. Talán kevés lenne 21 hét emlékének? Emlékek vannak, csak ahogy írtam már sokszor, ezt a terhességet beárnyékolta valami, amit félelemnek hívunk. Ami megakadályozta, hogy igazán örüljek, örüljünk. A bejelentésben, a vizsgálatokban, a jövő tervezésében mind ott volt egy nagy kérdőjel. A kudarc lehetősége, a hibázás árnyéka, a nagy büdös „mi van, ha…”
Forszíroznom kell az emlékezést és az értelmezést. Mert én kétszer voltam terhes 1 éven belül. Két baba lakott már ebben a méhben, az egyik a Földre érkezett, a másik visszament az űrhajójával. Két petesejt érett már meg és két méhlepény táplált gyermeket. Kétszer szültem, csak egyszer nem erre a világra. Boldogság az, amit annak élünk meg. Szép emlék az, amit így teszünk el. Látom már, hogy a világ olyan, amilyennek én akarom, és mint a Fanta: annyi, amennyit beletöltessz!
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek