Egészen véletlen, hogy havonta írok. A köztes időben érnek bennem a gondolatok, ami pedig nagyon sürget, azt facebookon posztolom. Lassan közeleg a születés pillanata, így gondolataim az anyává válás folyamatára fűzöm fel, viszonyítva az általános anyaság képhez.
Nem szakdolgozatot készülök írni, bár elég szigorú lett a felvezetőm. Talán épp ez illik, ahhoz a szigorúsághoz, ami az anyák világát jellemzi. Nem játszótéren és orvosi rendelőkben szereztem a tapasztalataimat, csupán az internetes közösségekben. A csoportokban és ezek között van szakmainak nevezett is, azt látom, hogy senki nem önmaga. Nem lehetsz akármilyen anya! Nem tudhatod, hogy a gyereknek és neked mi a jó! Nem követhetsz el hibát sem! Igenis mindent meg kell kérdezned, mindentől rettegned kell, legfőképpen attól, hogy elbuksz és mások ezt végignézik. Emberek, asszonyok, mi volt az internet korszaka előtt? Hogyan nőttek fel nagyanyáink? Oké, hogy az orvostudománynak köszönhetően ma már kisebb a csecsemő- és anyahalandóság, hála Semmelweisnek is, de régebben is észrevették, ha baj van, max. nem létezett még rá gyógymód. Ma vannak olyan csoportok, ahol megkérdezik, hogy vajon szülési fájdalmuk van-e, a magzatvíz csöpög-e a lábuk között és normális-e ha a gyerek taknyos és baj-e, ha nem eszik brokkolit. Engem ez mérhetetlenül megriaszt. Állok a nappaliban, folyik belőlem valami és írok egy csoportba, ahelyett, hogy az orvost hívnám vagy mennék a kórházba? Nem lehet, hogy a gyerek nem szereti a brokkolit és ez így rendben van és nem számít, hogy valaki egy könyvben leírta, hogy 2 évesen bizony meg kell már enni? Ha nem lenne ennyi csoport, ennyi panasz, ennyi kérdés, egyáltalán felmerülne bennünk, hogy a helyzet, ami előtt állunk lehetetlen és megoldhatatlan, és mi tök hülyék vagyunk hozzá?
https://mysticserenity.deviantart.com/gallery/
Amikor a Teremtő megalkotott minket és ezt a világot, előre betervezte, hogy a 1990 körül született anyák ösztönmentes, ostoba nőszemélyek lesznek, de megadta nekik az internetet, és néhány szakértőnek titulált valakit?
Keresem a kompetenciahatárokat. Ennek a gyereknek én leszek az anyja. Én tudom etetni, fürdetni, szeretni, látni, ha valami baja van. Egy csomó vészhelyzetben segítségére lehetek, rendben van. Megműteni nem tudom, diagnosztizálni is csak könnyebb esetekben. Tudom nevelni saját világnézetem szerint. Hangsúlyozom: saját nézeteim szerint! Ezek az én nézeteim, az én fájdalmaim, az én sérelmeim, az én emlékeim, biztosan ezeket kell ennek a kis léleknek átadnom? Ha én félek a kutyáktól, ő is féljen? Ha egyszer leestem egy fáról, sose másszon? Ha az apja elhagy, akkor gyűlöletbeszédekbe szítsam őt a férfiak ellen? Ha láttam a tévében, hogy egy nőt megerőszakoltak, akkor ne engedjem az utcára? Ha rasszista vagyok, legyen ő is az? Ne adjak neki esélyt arra, hogy olyan legyen, ami az ő céljait a legjobban szolgálja? Ha jót akarok neki tenni, akkor magamon dolgozzak, hogy jobb legyek, vagy hazudjam neki, hogy a világ egy pokoli hely?
Nem tudom, mit kell tenni egy kisbabával. Próbáltam olvasgatni, de hiába. Nem tudom, milyen lesz fürdetni, abban sem vagyok biztos, hányszor kell. Nem tudom, sírni fog-e éjszakánként és hogy jó lesz-e, ha az ágyamba teszem. Nem tudom, hogy elkap-e egy gyermekbetegséget és hogy hogy fogok reagálni. Nem tudom, mikor kell kúsznia-másznia, beszélnie, és alig látom át, hogy hány réteg ruhát kell ráadni. A babakocsi és hordozó kendő misztikum és talán már meg sem próbálom érteni. A köldökcsonk ápolás kicsit megijeszt, mi van, ha víz ér hozzá fürdés közben. Egy valamit tudok: ez a kislány idejön hozzánk. Ő bután érkezik, egy csöppnyi testben, de valaha nagy bölcs volt és már mindent tud. A lelkének, testének szeretet kell, és mivel anyja és apja minden információ birtokában áll, csak emlékezni kell és a legnagyobb szeretetben előhozni a tudást. Elismerni, ha valamit nem tudunk, és bátornak lenni, ha az ösztön húz. Senki nem fogja megmondani, mi kell a kisbabánknak, ő fogja megmondani, megmutatni és mi a kis szenzorainkkal fogjuk venni. Hiszem, hogy itt megbukik minden, ami a felnőttet teszi. Minden, ami álságos, minden, ami hazugságra és megfelelési kényszerre épül. Itt csak a szív számít, és ha kell a szív magától cselekszik, ha kell, mástól kér segítséget, de minden esetben dönt és felelősséget vállal. Nem csak a gyermekért, hanem önmagáért!
https://mysticserenity.deviantart.com/gallery/
Megmondom majd, ha félek, de még nem. Nem látom, mi lenne félelmetes. Minden olyan mulandó, az ijedtség is, a bizonytalanság is, az ismeretlen is. Én vállalom, hogy nem tudom, mi jön, és azt is, hogy őrületesen kíváncsi vagyok! Micsoda játék ez: a legnagyobb! Több fronton felkészülhetek, megveszem a megfelelő eszközöket, tanácskozom másokkal, könyvet olvasok, de vajon csupán ez elég lesz, hogy a játékban maradjak? Nem hiszem. A játékban én tartom magam!
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek