Hivatalosan is kismama lettem

„A 21.heti 4d-s ultrahangot vártuk már hetek óta. A 17. héten minden rendben volt. Gyermekünk édesen ficergett odabent. A 4d-s ultrahangon már látni fogjuk az arcát is, még jobban megismerhetjük őt.” Így kezdődött tavaly, idén is, de másképp folytatódott.

Mikor tavaly augusztusban az idézett szavakat írtam, fogalmam sem volt, hogy mikor történik meg mindez kicsit szebb befejezéssel újra. Most itt ülök, egy másik lakásban, egy másik babának lakást biztosítva, új vállalkozással, lélekben önmagamra találva, ugyanazzal a férjjel és ugyanígy kezdhetem a bejegyzésemet. Mert ugyanoda mentünk vizsgálatra, ugyanahhoz az orvoshoz. Ugyanott szálltam le a villamosról és láttam magam, ahogy megveszem a sarki zöldségesnél a szedret, ott most egy fiatal pár csókolózott. Aztán sétáltam végig a Thököly úton, kicsit kevésbé izgulva, hogy Ágoston is időben odaér-e. A tavalyi lány szemével kémleltem a tájat, és emlékeztem, milyen várakozással érkeztem akkor ide.

forrás: https://magnesina.deviantart.com/art/always-201815848

Ágoston időben megjött, egymás kezét fogva, gombóccal a torkunkban mentünk be és ültünk le a váróban. Ő kabátban és pulóverben várta végig az időt, én izzadva, levetkőzve, minden ajtónyitásra összerezzenve. Aztán mi következtünk, a dokink kedvesen mosolyogva behívott. És elkezdődött. Rögtön mondtam neki, hogy beszéljen, beszéljen, mondjon bármit, de ne legyen csendben és ne nézzen furán. Vette a lapot és szívesen mondott el mindent olyan lenyűgözően részletesen, hogy nem csak a kisbabánk egészségén ámultam el, hanem az orvostudomány csodáján is. Hogy látnak ennyi mindent egy maszatos képen egy ilyen kis emberből?! Lenyűgözve figyeltem, hogy milyen csodálatos a kisbabánk, ahogy mindegyik, mert a foganásban, az élet keletkezésében és abban, hogy ezt a pocakon belül meg tudjuk figyelni, van valami elképesztő misztérium. Ez nekünk egy ajándék, egy lehetőség, de ki vagyok én, hogy ebbe beleszóljak, hogy azt mondhassam, ez az én érdemem, hogy azt a gyereket én csináltam?! Ha nem lett volna, egy beteg kisbabánk, most talán azt hinném, természetes, hogy Lidus egészséges. És valóban természetes, de nagyon nagy kincs és csoda, hogy ezt is átélhettük.

A fordulóponttól kezdve már inkább kismamának és anyának érzem magam, mint előtte. De egyáltalán nem érzem magam hagyományos kismamának és valamelyest irtózom a kismama témáktól. Hát nem szörnyű?! Két fontos téma van, ami anyukáktól jött felém: szedjek magnéziumot, mert görcsölni fogok, mint állat és aludjak előre, meg később nem fogok. Hogy görcsölni fogok-e, nem tudom, mert tavaly ilyenkor már hetek óta görcsölt a lábam most meg semmi. Másfelől pedig én is nézek tévét és ha nem akarom is tudom, hogy Magnerot meg MagneB6 a kismamák legjobb barátja és mivel a szakmámhoz is tartozik, talán még jobban is képbe vagyok a vitaminok és ásványi anyagok jelentőségével és minőségével kapcsolatban mint más. Az alvás téma pedig úgy érzem, hogy az anyukák felől egyfajta ijesztgetés és valahol egy büszkeségfalra kitűzött emlék is, hogy ők ezt túlélték. És amikor ő azt mondja nekem, hogy én aludjak előre, akkor valójában azt mondja, hogy ő milyen szupi, hogy ezt valahogy kibírta, legyünk büszkék rá. És igaza is van. Csak én vagyok a béna és nem tudok kapcsolódni, mert én ezektől nem félek most. Mástól igen, például, hogy hogyan fogom fenntartani az üzletem. Ő meg biztos engem nem értene, hisz anya leszek, mi lehet ennél fontosabb.

De akármilyenek is vagyunk, én a gyászomból, a második teherbe esésemből az elfogadást és az ítélkezésmentességet igyekeztem megtanulni. És azt is, hogy az általunk jónak ítélt tanácsok is rólunk szólnak, és nem a másikról. A tanácsban benne lehet egy saját panasz, egy tapasztalat, amit alig váruk, hogy elmeséljünk. Tudom, mert én is ezt csinálom. Ha valakinek tanácsra van szüksége, kérdezni fog. Amitől én félek, nem biztos, hogy ő is attól fél. Egyáltalán nem biztos, hogy rögtön a panasz kell, hogy a közös nevező legyen, ha valakiről úgy hiszem, hogy azonos élethelyzetben vagyunk. Bizonyos élethelyzeteknek bizonyos élmények és tapasztalatok a velejárói. De hogy ezt ki hogy éli meg, mennyire negatívan, az már nagyon egyéni. És nem arról van szó, hogy a negatív érzeteinket ne tárjuk fel, mert erre szükség van, de helyezzük őket olyan kontextusba vagy megvilágításba, ami azt is kifejezi, hogy ettől nem estünk kétségbe, lesz megoldás és elfogadjuk, hogy most ezen megyünk keresztül. Előre aludni pedig nem lehet, ezt a hülyeséget nem tudom, ki gondolja komolyan így….De a krónikus kialvatlanság a munkahelyi stressz vagy bármi miatt egészségkárosító hatású, ehhez még csak baba sem kell. A baba mellett minden bizonnyal elfogadható, hogy kevesebbet alszunk, és ezen akkor sem tudok változtatni, ha mostantól szülésig téli álmot alszok.

Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com