A 20. hetet töltöttük be. 20 hete együtt és égek a kíváncsiságtól, hogy ezúttal ezzel a kislánnyal jut-e nekünk több idő. Tavaly ilyenkor nem hittem volna, hogy újra itt fogok tartani és hogy ennyire csodálatos, önfeledt lesz ez az időszak. Élvezem a jutalomjátékot.
A 16. héttől kedve, ami előtt szétestem és ami után megtudtuk, hogy lányunk lesz és ahogy egyre elkezdtem érezni a mozgását, valahogy minden megváltozott. A Béke szigetére költöztem. Itt felesleges a düh és a félelem, nem gyötör szégyenérzet, semmi sem megoldhatatlan, minden csak játék, és sok a választási lehetőségem. Ha válaszokat keresek, akkor magamba fordulok vagy figyelek, de nem törtetek, nem akarok. Csak létezem. Élvezem. Mert tavaly és addig minden nap AKARTAM, annyira, ami teljesíthetetlen volt. Most semmit sem kell teljesítenem. Ez a szemlélet elégedetté, hálássá és őszintén boldoggá tesz.
forrás: https://magnesina.deviantart.com/art/Pretty-in-pink-452599734
Az anya-magzat kapcsolatanalízis második alkalmán vettem részt tegnap. Az első nem volt igazán említésre méltó: megismerkedtem a pszichológus nővel és a beszélgetésünkből, a történetemből kiderült számára, hogy egészséges vagyok és nem kell semmit elővenni a kispolcról leporolni. Ennek nagyon örültem, mert én is úgy éreztem, hogy nincs olyan múltbeli emlékem, amit fel kéne még dolgoznom. Tegnap már kapcsolatba is léptünk babócával. Nagy élmény, leírni nehéz, de ajánlom minden kismamának! Ez egy 15 perces meditatív állapot, ahol előbb a női szervekkel, majd a babával kell együtt lenni. Nekem rögtön az elején erős hányingerem lett, viszont a méhemet csodálatosnak láttam. Egy gyönyörű aranyló gömbnek, amiben tudtam sétálni. Tudtam a kezemben is fogni és nagyon szerettem. Az arcomhoz érintettem, mintha megölelném. A méhlepényt is meg kellett szeretgetni, majd a köldökzsinór „használatát” megmutatni a babának. Főleg azt, hogyan tud belőle kitekeredni.
Aztán jött a semmi. Nem hittem el…hol a búbánatban vagyok és hova lett az aranyló fényesség és hol vagy, te, kisbabám? Nem volt ott rossz, de nem ért semmilyen inger. Aztán mikor már szinte feladtam, megjelent a kislány. Ahogy én látom őt mindig: fekete göndör hajjal, égkék szemekkel, csinos kis ruhában és olyan vidám volt. Olyan eleven, kacagott, játszott és ölbe vettem és csak nevettünk. És aztán el kellett búcsúznom, amin ő meglepődött, de elmagyaráztam, hogy majd jövök még. Nekem kicsit rossz volt ott hagynom őt, de láttam, hogy a nagy aranyló gömbben jól érzi magát és láblógatva ücsörgött míg távoztam. A pszichológussal átbeszéltük, hogy mi mit jelenthetett. A rosszullétem és a „semmi” valószínű az én magzati életemhez vagy születésemhez kötődött. Hát….jó lenne valami kellemesre is emlékezni. A szimbólumok, amiket láttam a pszichológus szerint tényleg a babától jöttek, olyan formában, ahogy én értelmezni tudom. A fény, a játékosság mind arra utal, hogy jól érzi bent magát a kicsi lány. Veszem a bátorságot és elhiszem!
Ti hisztek a szinkronicitásban vagy a koincidenciák jelentőségében? Én néha úgy érzem, hogy az egész életem koincidenciák sorozata. Ma megtudtam, hogy a nőgyógyászom felesége annál a szülésznőnél szült, akit én nem ismerek még, de a férjem rokona és abban a kórházban dolgozik, ahova az orvosom tartozik, ahol tavaly szültem és ahol most is szeretnék. Tehát még egyszer: az orvosom a feleségét a férjem rokonára bízta szülésnél. Akkor azt hiszem, ez el van rendezve. Lídia Jankát csodás társaság fogja várni idekint. No, persze még egyeztetnünk kell, de a megérzéseim jók.
forrás: https://magnesina.deviantart.com/art/rainbow-flowers-284729819
A jövő szerdai genetikai ultrahang egy mérföldkő számomra. Nem félek különösebben. Valahogy most gyorsan telik az idő, mert nem félelemmel töltöm, hanem az életem élem. Viszont határozottan nem tervezek semmit. Nem kezdtem még átszervezni a munkám, pedig érzem, hogy a feladat liheg a nyakamban. A stúdió is az én gyermekem, kinek a gondjaira bízzam őt, aki majd úgy fogja őt szeretni, mint én? Nekem ez a megélhetésem, a vállalkozásom, az eszmei termékem, nem dobhatom a kutyák elé, csak mert szülök egy kisbabát. Tegnap jutott eszembe, hogy annyira szeretek már ott lenni. Szeretem a vendégeimet. Engem mindez feltölt és érzem, hogy így a kisbabát is. És ha ő meglesz, akkor nem teremthetek egy éles határt önmagam és ő közötte. Ami eddig engem éltetett, az utána kettőnket fogja. Miért ne lehetne ő mindannak része, ami engem azzá tesz, aki? Csak hát az adminisztratív, anyagi, jogi feladatok elintézése kevésbé vadromantikus álom, ezeket nekem kell megtenni.
Köszönöm, nagyon jól vagyok. Nincs okom panaszra. Várok, de nem sürgetek. Élek, de csak mértékkel. Hálás vagyok szívemből. A szeretettel nem spórolok. Az akadályok csupán kihívások. A bizalom teljes.
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com