Lelkem szottya

Szakemberek, könyvek, módszerek, amik nekem segítettek a gyógyulásban

Nem akarok okoskodni, mert nincsen egységes gyógymód, de vannak olyan módszerek, amiket én kipróbáltam és sokat segítettek abban, hogy a terhességem megszakításának traumáját és az utána következő változatos, de piszok súlyos időszakot úgy viseljem el, hogy a végére ember és nő maradt belőlem, aki nem hogy csorba, inkább egész lett.

Ezeket a módszereket, segítő szakembereket és az életemre, személyemre gyakorolt hatásukat szeretném egy csokorba szedni. Nem azért, hogy te is ezt csináld végig, csak hogy inspirálódj. Egy év alatt volt időm és kedvem sok mindent kipróbálni. Ösztönösen választottam és mindig előre vitt a választásom. 

A 21. héten a babától búcsúzkodni és a jó döntést megsejteni Wallner G. Ildikóhoz mentem. Az általa megélt spirituális utazás segített, hogy felvegyem a kapcsolatot a magzattal, és olyan megéléseim lettek nekem és a tőlem távol várakozó férjemnek egyaránt, hogy nyugodt szívvel döntöttünk a terhesség megszakítása mellett és biztos vagyok benne, hogy ez az elengedés és elfogadás segített abban, hogy könnyen és gyorsan szüljem meg a halott kis magzatot. http://lelekero.webnode.hu/

A kórházba vonulásom napján Bodó Andi coach-hoz mentem, akihez korábban is jártam már. Itt átbeszélhettem még egyszer az egész traumatikus eseménysorozatot, könnyek között ismét búcsúszavakat intézhettem kisfiamhoz és kaptam olyan mantrát, amit a kórházban töltött egész éjjel mondogattam magunknak. http://www.bodoandi.com/ 

forrás: https://missmlou.deviantart.com/gallery/

Gyásztanácsadónál egyszer voltam és Singer Magdolnát választottam, aki igen nagy tekintély ezen a területen. Az a 3 órás beszélgetés fordulópont volt. 5 hónappal a történtek után újra volt alkalmam egy idegennek elmesélni mindent, újraélni, és összegezni. Ez nagyon nagy lehetőség volt számomra, hogy a gyász folyamatában szintet lépjek. Sok indulat és értelmetlen dühkitörés megszűnt. Nem ez adott végső megoldást, de elindított egy úton.  Nálam a folyamat mindig két felé ment, de egy irányba tartott. Egy részt fel kellett dolgoznom a terhességem, babám elvesztését, másrészt a személyiségemet kellett fejleszteni. A gyásztanácsadás a veszteségem feldolgozásához segített hozzá. http://singer.hu/

Petre Veronikánál is jártam, aki perinatális tanácsadó. Itt a személyiségem és az egóm olyan pofont kapott, hogy a fal adta a másikat. Ennek köszönhetően tártam fel a gyermekkorom sötét bugyrait és kérdeztem meg a szüleimtől olyan dolgokat, amiket talán ha hamarabb megteszek, most lenne már egy élő gyermekem. Veronika is spirituális és égi utakat nyitott meg számomra. http://www.crystalgarden.co/eloado/konzultacio/1/petre-veronika

Szükségem volt arra is, hogy a mi kedves kis katolikus papunk, aki keresztelt és összeadott, feloldozzon minden bűnöm alól. Talán ez volt a legmélyebb, legmegmagyarázhatatlanabb pont a történetben. Egy temetésen gyóntatott meg, miután bevallottam neki, hogy a magzatot elvetettük és hogy olyan nagyon bűntudatom van. És ő minden ítélet nélkül, a maga nyoclvanvalahányéves fejével és szívével egyszerűen csak megbocsátott Isten nevében is. Sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas erre emberi mércével, de Endre atya szerint a Mennyei Atya tette a dolgát.

A legnagyobb áttörést Antall Gabi kineziológussal folytatott találkozóim hozták. 5 alkalommal 2 órát beszélgettünk, oldottunk a kineziológia módszereivel. Itt szembesültem a bennem lévő mély szégyenérzettel és teljesítménykényszerrel, amik nem a terhességem elvesztése miatt születtek, hanem mindig is bennem voltak, kissé zavaros gyermekkorom miatt és a felnőttként a rossz stratégiák miatt összeszedett traumák nyomán. Ide már nem azért mentem, hogy pusztán az elkövetkező babát hamarabb bevonzzam, hanem egyszer és mindenkorra önmagam szerettem volna megismerni, tisztázni és leküzdeni a gátló tényezőket. http://www.csillagkucko.hu/

Végül már terhesen, de még nem tudtam róla, Zádrovich Alíznál szomatodrámáztam. Ide azért mentem, mert már késett a menstruációm, de negatív volt a tesztem Szerettem volna megérteni, hogy mit üzen a ciklusom, a női szerveim, mit szeretnének, miért működnek ilyen hektikusan. A válasz nagyon szépen megjelent: szabadon, önfeledten szeretnének működni az én félős, figyelős tekintetem nélkül. Egy másik játékban a mély magányomat és a férjemtől való elszigetelődést is megtapasztalhattam, és az Alíz által megjelenített érzelmek és gondolatok nyomán feloldásra is kerültek. http://bodyandlife.hu/

Már terhesen Tamás Zitához mentem egy MA-URI body work kezelésre, ami tulajdonképpen egy masszázs nagyon kellemes zenére. Zita meghatározott mozdulatsorokat ösztönös mozgásokkal ötvözve átmasszírozta a teljes testem. A mozdulatok kapcsolódtak a zenéhez és ez az egész egy áramlásba vitt bele, mintha a tengerben feküdtem volna és a hullámok hintáztattak volna. A masszás hatására mindenféle mély érzések feljöhetnek, megélések lehetnek, de én a teljes nyugalmat és békét éreztem, ami egy örömteli visszajelzés is volt a lelkemtől számomra. http://ma-uriart.hu/rolunk/tamaszita/

Sokat olvastam is, igyekeztem keresni azokat a könyveket, amik gyógyíthatnak. Szerettem sorstársak kitartásra ösztönző könyveit olvasni. Hatottak rám a vallásos tartalmú  és önsimereti, spirituális könyvek.

Singer Magdolna: Asszonyok álmában síró babák

Pál Feri atya könyvei

Böjte Csaba: Út a végtelenbe

Jackie Mize: Gyermekszületés természetfeletti módon

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Judith Uyterlinde: Peteérés

Debra Bridwell: Gyermekre várva

Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez

Lugosi Viktória: Dafke

Dr. Ábrahám-Hörömpő Andrea: Lélekmozaikok

Tudom, most mindez úgy hangozhat, mint valami irdatlan sikersztorti. Bár még baba nincs, csak egy terhesség, de ha az sem lenne, akkor is ugyanezt gondolnám. Az, hogy várandós vagyok, hogy egyáltalán megtermékenyülhettem, hogy közben a vállalkozásom felvirágoztattam és  Pilates Másképp Stúdió él és virul, hogy most úgy írok nektek, hogy boldog vagyok, nem sírok és senkit nem átkozok és nem akarok meghalni, az mind a sikertörténet része! Ha ez a terhesség szépen tovább fejlődik és lesz belőle egészséges gyermekem, akkor más módon is eredményes lesz a folyamat és még boldogabb lesz a befejezés. De ahogy mindig is írtam, nem lehet, hogy egy élet célja csupán a gyermek legyen, így számomra az, hogy önmagam ilyen szépen megértettem, meggyógyítottam és hogy karrieremben is és magánéletemben is örömök értek, mind sikerként, áldásként könyvelhetőek el. 

Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!