Kérdezi a férjem, amikor úgy kezdem a mondanivalóm, hogy „Ágoston, figyelj csak…”. Már megint a petékről akarsz beszélni? Hát igen, de egyre kevesebbet, és egyre másabb hangvételben és idegállapotban. Meg van, hogy nem is arról akarok beszélni.
A Magdival való beszélgetésem óta tényleg megváltoztam. Elmúlt az az iszonyat para, az a görcs, ami állandóan a padlóra taszított. A jövő felé kezdtem el tekinteni. Ki tudom és ki merem mondani, hogy gyermeket szeretnék. 1 hónapja hiába hittem, hogy szeretném, nem tudtam senkinek sem elmondani, mert gúzsba kötött a múlt. Aztán minden kitisztult: igen, várandós voltam, volt egy kisbabám, meghalt, megszültem, kiszenvedtem, meggyászoltam és köszönöm, ez most már elég volt. A gyászom nem én vagyok, de a részem lett. És ez az új ember várja a kistesót, a kis jövevényt, de nem Lénárd baba helyett és nem azért, hogy megvigasztaljon, hanem mert kíváncsi lettem, hogy ki és mikor jön újra. Mert már meg tudnék venni egy babaruhát, és már azt is elképzeltem berendezem a kisszobát, mint amikor a vendégednek ágyat vetsz, mert tudod, hogy este ott fog aludni. Berendezem, hogy mikor majd jön, kész legyen. Szóval a félelem és rettegés által feszített várakozás mára elmúlt és egy nyitott, kíváncsi, befogadó várakozás lett. Sokkal szabadabb, mint amikor még csak az első babánkra készültem.
forrás: http://sheilabrinson.deviantart.com/art/Three-Musketeers-649040704
Úgy döntöttem, hogy nincs nekem semmi bajom, egészséges nő vagyok. Eszembe sem jutott a korábbi PCOS-em, a diétámat nagyjából tartom, de minden egészségemmel kapcsolatos mániám elengedtem. 1,5 éve ha valahol meg kellett ennem valami cukrosat, fehér liszteset, sőt ha nem az étkezési időmben kellett ennem, akkor eljövendő babám halálát láttam meg, mondván nem lesz nekem soha gyerekem, ha ezt most megeszem. No, ez mára elmúlt. Mert megettem, nem ettem, babám lett, aztán beteg lett és nem a fehér kenyér miatt. Szóval maradok egészségtudatos, de kicsit elengedtem a gyeplőt. Viszont csak érdekelt engem ez a peteérés dolog, és vettem LH tesztet. Nagyon tudományosan kimatekoltam, mikor lehet az ovuláció és el is használtam 2 tesztet, amikor is nem kívánt vérzést észleltem. Jól bepánikoltam, elképzeltem, ahogy kiszakadt a méhem a helyéről, fertőzés kaptam, láttam magam a műtőasztalon, majd bekönyörögtem magam a dokimhoz péntekre. Taxiba vágtam magam és már a vizsgáló asztalon feküdtem, mikor kiderült, hogy nincs semmi bajom. Talán a progeszteron szintem szórakozik, ami csak peteérés után lehet vagy akkor, ha nem is volt peteérés. De hogy mostanában már nem lesz, az biztos. Na ennyit a tudományos alapokról. Tervem bedőlt, és a kezdeti policisztás petefészek probléma lehet, hogy átcsap üres petefészek azaz zéró peteérés problémába.
forrás: http://sheilabrinson.deviantart.com/gallery/
Végülis a dokitól eljőve egészen megnyugodtam, és tudjátok miért? Mert nem tudom, ezt a folyamatot irányítani! Lövésem, gőzöm sincs róla. És nem érdekel, hogy ki hogy hőmérőzik, tesztel, mér, ezen a napon vagy azon a napon sikerült, fejre állt, hason csúszott, 100-szor próbálta vagy csak 1-szer, szedett barátcserjét vagy ivott folsavat, mert ezek mind egyedi esetek és esküszöm a hasonlóság is csak a véletlen műve. Azt hogy mi zajlik bennem vagy megérzem (hát ennek még adok esélyt) vagy állandóan monitorozom ultrahang vizsgálatokkal és vérvételekkel. De a tököm sem akarja, hogy reggel 7-kor szurkáljanak, hogy aztán megint azt mondják alacsony a progeszteron szintem, tehát nincs peteérés aztán 2 hét múlva teherbe essek, úgy mint legutóbb. Úgy látszik, én a tankönyv utolsó fejezete vagyok, a kirívó esetek témaköre és most már inkább a Jóistenre bízom ezt, mert az emberi tudás kicsit csökevényes. Aztán ha 2-3 ciklus múlva is itt tartok, akkor jelentkezem kísérleti patkánynak.
Még az a szerencse, hogy 29 éves vagyok (na, csak március elején leszek…) és van még akár 10 évem is, hogy összehozzak egy gyereket. És talán addig kidolgozok egy felvilágosító programot kislányoknak, ami arról szól, hogy a baba nem csak úgy jön és nem az a legfontosabb, hogy milyen színű lesz a tapéta, hanem kőkemény önismereti munka tud lenni, a személyiség próbája. Nem is bánom, mégis egy ember felnevelését bízzák ránk, megdolgozok érte, ha kell, töretlen hittel.
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek