A bukott nő szégyene

A szégyenről fogok írni, ami újra és újra hatalmába kerít. Nem akkor szégyenkeztem, mikor megszakadt a terhességem, hanem most, mikor megszületett a sógornőm kisbabája. Igazából az ő terhessége miatt azóta szégyenkezem, hogy az enyém abbamaradt. És ez a szégyen, most már tudom, hogy az anyósommal való viszonyomat érinti. És tudom, hogy talán ezt is el fogja olvasni, de nem baj. Nekem ki kell írnom.

Miért van ez a szégyen? Mert megbuktam nőként. Lehet száz dologban helyt álltam, de mint termékeny nő, mint potenciális anya megbuktam. A sógornőm most az én tükröm, aki miatt ezen a szégyenérzeten végig kell mennem és minden bizonnyal az út végén ledobhatom a terhem. Neki sikerült. Nekem nem. Hogy álljak én eléjük? Az EGO-m a sarokba szorítva visít egy pléd alatt. Rángatnám ki onnan, a lelkem már menne, azt mondaná, „ez van, mit csináljak? hát nekem ezt dobta a gép, de túlélem, megcsinálom, jobb leszek”, de az EGO-m ott remeg, fázik, éhezik, azt mondja” gyertek ide, engem sajnáljatok, csak én számítok”. Az egom nem mozdul, mert fél a szégyentől, fél a megaláztatottságtól, amit majd a másik nő és asszony szemében lát. Ő képzeli, hogy ilyet lát majd. Nincs racionális okom mindezt feltételezni, nem kaptam semmilyen negatív kritikát, sőt inkább támogatást az utóbbi pár hétben, de az ego mégis retteg.

forrás: http://www.deviantart.com/browse/all/?section=&global=1&q=shame&offset=135

Bukott diák vagyok, egy mennyből lehullott angyal, aki sem a diákok, sem az angyalok közé nem mer visszamenni. Túl sok elismerést kaptam mindig is, túl kegyelmes, túl óvó közegben nőttem fel. Nem bírja az egom, ha nem ezt kapja. Nem bírja elviselni ezt a kudarcot. Nevetségesnek érzem magam. Örülök, hogy a doki zöld utat adott, örülök, hogy egészséges vagyok, tegnap nagyszerűen éreztem magam egy koncerten, csodás a kapcsolatom a férjemmel, de nem voltam képes a gyermekemet kihordani és világra hozni. Szabad-e örülnöm a nevetséges apróságoknak? Hogyan örülhetne velem őszintén az anyósom vagy a sógornőm, mikor ők beteljesítették nőiességüket azzal, hogy képesek voltak arra, amire én nem: a gyermeket világra hozni. Hogy fér meg ugyanazon örömre okot adó dolgok között az, hogy nekem talán lehet még gyerekem egy kudarcos terhesség után és az, hogy valaki életet adott egy léleknek?

Nem kell mondanod, hogy „jaj Timikém, hát nincs igazad, szeretnek téged, senki nem fog bírálni”, tudom, de az érzéseim mások. Az érzéseim olyan mélyen gyökereznek, annyira mélyről erednek, hogy ki kell őket onnan ásni, rántani, nem elég még egy lapát földet rájuk hordani. Meg kell értenem, hogy miért érzem mindezt. Hogy miért hiszem, hogy ha valamiben nem voltam jó és tökéletes, akkor nekem már el kell bujdosnom. Miért érzem ilyen szinten a nőiességem bukását, mikor egyébként tisztában vagyok női értékeimmel és pozitívan szemlélem a jövőt és alig várom, hogy kiteljesedhessek a várandósság majd az anyaság élményében.

De most még a pocsolya van. A purgatórium. A tisztító tűz, ami egyszer kell, hogy végig égessen mindent. Most már nem állok meg. Szeretném, ha értenétek, hogy tudom, hogy mi történik. Nem bolondultam meg és nem leszek depressziós, épp ez a tisztánlátás segít abban, hogy az érzelmeimet tudjam elemezni, aztán el tudjam fogadni és el tudjam engedni, ami nem kell és beépíteni, amire szükség van. Úgy érzem, hogy ez a szégyen nem csak az enyém. Talán te is érzed, talán te is kimondanád, de nem mered. Azt hittem, hogy a szégyen elmarad majd, de nem, csak máskor jött, mint ahogy a szakirodalom írta. Esküszöm, ez a szégyen is felszabadít. Hogy nekem lehet: megengedem magamnak, hogy szégyenkezzem. Majd megbocsátom magamnak, hogy csak ennyire voltam képes. És esélyt adok magamnak, hogy ettől jobb legyek.

Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com