Hiszem, hogy egy ilyen tragédiát azért kell átélnie az embernek, hogy változzon, hogy valahova mozduljon. Nem maradhat semmi sem a régiben. Hogy a változás iránya jónak vagy rossznak tekinthető, majd elválik.
Amióta elment a baba egy csomó mindent leszarok. Igen. Számos eddig fontos dolog már nem érdekel. Nem lettem link vagy bunkó, csak bizonyos dolgok, amik eddig aggódással töltöttek el, már hidegen hagynak. Már írtam, hogy az új lakásunkat rendezzük be hetek óta. Azt ahol üres marad a gyerekszoba. Persze mindig gyerekszoba néven emlegetjük, ide tesszük majd a fehér gardrób szekrényünket, mert kell majd a gyereknek. Annak, aki majd egyszer megszületik. Kellett a nappaliba bútor. Milyen legyen a kanapé és a szekrény? Ki nem szarja le…kullogtam a sorok között az Ikeában és a Möbelixben. Egyszerűen nem érdekel, mert nem fontos. Nyilván szép lesz, nyilván jó lesz, de tökéletesen mindegy. Meghalt a kisbabám, mit számít, hogy milyen a kanapé? És nehogy azt hidd, hogy most épp sírok és tragikusan írom ezt, hanem mint tényt. Ha megtapasztalsz valami hatalmasabbat az életedben, egyszerűen nem érdekelnek már az apróságok.
Elhagytam a rohadt drága menő-manó napszemüvegemet. Egyszerűen ott hagytam egy ruha boltban és 1 napig eszembe sem jutott, hol van. Nagyon rosszul esett, hogy lehetettem ilyen hülye?! Aztán belém nyilalt: ez egy napszemüveg, a gyerekedet is ugyanúgy elhagytad 3 hónappal ezelőtt. A napszemüvegemet megvehetem újra, jó nem pont ilyet, és nem is érdemlem meg, hogy vegyek egy másikat, de a babám nem pótolható. A fenébe azzal a szemüveggel.
Kevésbé vagyok dühös. Na a kismamákra dühös vagyok még, bocsánat, de egyébként sok dolgon, amin hergeltem magam korábban, már egyszerűen nem. Van bennem egy beletörődés és egy „úgyis lesz valahogy”. Kibírtam a kibírhatatlant, mit picsogjak apró-cseprő dolgokon? Ha valamit nem tudok megoldani vagy felbosszantom magam, az csak nekem köszönhető, mert néha ehhez van kedvem. Egyébként mindent megoldok, mindenen túl leszek, nincs legyőzhetetlen akadály.
forrás: http://www.deviantart.com/art/Purple-Rain-159242856
Bölcsebb lettem. Vannak dolgok, amiket egyszerűen tudok. Többet tudok a felelősségről, az elengedésről, a szeretetről, az erőről, az Istenhitről, önmagam szeretetéről. Gyakorlom a feltétlen bizalmat és próbálom a megtanultakat alkalmazni. Vannak napok, amikor elfelejtem, hogy mindenre képes vagyok. Szóval ebben még fejlődnöm kell.
A családi kapcsolatok megváltoztak. Száraz szemekből könnyek hullanak. Bent rekedt szavakat kikiáltottak. A családtagok, hozzátartozók elkezdtek élni. Gazdagodott az érzelmi életük. Megtanulták, hogy ki kell mondani dolgokat, hogy ki kell ereszteni a könnyeket. Sokan körülöttem felszabadultak.
Vannak barátságok, amiket egyelőre elengedtem. Önmagam érdekében. Tudom, ha a társaságukban maradok, akkor fájdalmak között fogok visítani. Még nem jött el az idő, hogy mással is foglalkozzam. Majd ha kell, bocsánatot kérek, majd ha kell újra vele örülök, tudom, hogy képes leszek rá, ha annak van itt az ideje. De most még nem érdekel. Az univerzumomban a saját gyógyulásom áll a középpontban. És ennek sikere nyitja meg az ajtót a következő hozzánk érkező léleknek. És ez nekem mindennél fontosabb.
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek