Úgy érzem, van felelősségem abban, hogy a tudásomat, tapasztalatimat hogyan használom fel és ha valamivel tudok másnak is segíteni, akkor kötelességem megtenni. A velem történtek kapcsán egyre több nővel kerülök kapcsolatba, különböző fórumokon olvasom, hallom mások történetét. És azt látom, hogy én elképesztően szerencsés voltam.
Igen, a babám elengedése mellett döntöttem, mert az ég egy agyi fejlődési rendellenességgel sújtotta, de ennek ellenére a szülésem, a búcsúm szép volt. De valakinek ez sem adatik meg. Miért?! Más helyett teszem már fel a kérdést: miért kell neki 4 napot a kórházban szenvednie, miért nem segít neki senki, miért nem fogja senki a kezét és miért lesznek a szülésének még szövődményei is? A válaszokat nem tudom. Csak azt tudom, hogy én mit tettem meg azért, hogy nekem olyan legyen, amilyen. Hátha ez segít, csak tippeket tudok adni.
1. Ha fejlődési rendellenességgel állsz szemben, szerezz meg minden információt, amire szükséged van a döntéshez. Nem tudod a világ összes létező infóját összegyűjteni, de tudsz annyit szerezni, ami a döntésedhez elég.
2. Hallgass a szívedre és a babádra. Hiába a sok racionális információ dönteni senki nem fog helyetted és a párod helyett. Senki nem is szabad, hogy döntsön vagy befolyásoljon. Az információkat tedd bele az érzelmeid szűrőjébe és addig mosd, amíg a tisztán csillogó aranyrögöd – a döntésed – meg nem látod, meg nem érzed benne.
3. Ha van időd a beavatkozásig, akkor készülj fel! Minden nap lehetőség a búcsúra és egy csodálatos együttlét azzal a kis magzattal, aki egyszeri és megismételhetetlen. Élvezd ki bármennyire fáj, mert így is, úgy is pokolian fog hiányozni, mikor már nem lesz.
forrás: http://www.deviantart.com/art/Hope-362910982
4. Engedd el őt! Engedd meg magadnak, hogy elengedd őt! Nem vagy rossz, nem vagy gyilkos, ez egy bonyolult folyamat, egy elképesztő feladat és te egy harcos vagy. Ahhoz, hogy elengedd, többnek kell lenned, mint erősnek. Gyengének. Olyan gyengének, aki a szívét egy tálcán dobja ki az ismeretlenbe, és várja a ráhulló jövőt. Épp a gyengeséged az erősséged: hagyod elmenni, nem akarsz küzdeni a maradásért, csak hagyod, hogy menjen.
5. Készülj fel a szülésre. Szerezz információkat is, bár azok messze nem készítenek fel a folyamatra, de közelebb hozzák hozzád. Mindenképp fontos, hogy az orvosodtól mindenre rákérdezz. Én vittem egy listát és pipáltam, amikre választ kaptam. Ha ezt ajánlják annak a nőnek, aki élő babát megy szülni, te miért ne tehetnéd meg? Kérdezz rá mindenre és bizonyosodj meg róla, hogy jó kezekbe leszel.
6. Készülj fel a lelkedben. A búcsúra. Az elválásra. A soha viszont nem látására. Készülj fel arra, amire nem lehet. Ehhez gyűjtsd az erőt. Hogy ne omolj össze, hogy csináld végig. Utána hónapok és évek állnak rendelkezésedre, hogy elsírd az összes könnyedet és összetörd az összes tányért. Aznap feladatod van: a babádnak mennie kell és neked a fizikai testét el kell engedned. Ezt meg kell csinálnod és fontos, hogy egészségesen túléld.
7. Ne ostorozd magad. A szülésed visszaengedi a babád oda, ahova mindannyian tartozunk. Nem erre a világra születik, nem láthatod őt kisemberként. De a lelketek egybeforrt, ti már örökké ismerősök lesztek egymás számára. Megszülöd őt oda, ahova menni akar. Nem ártasz neki, az lehetetlen. Te az édesanyja vagy, te szereted és akartad őt, nem tudsz neki ártani. Ő téged választott. Csak segíteni tudod őt abban, amit szeretne. A szülésed lehet szép, lehet méltó, még akkor is ha nem földi élet születik belőle. Megérdemled, hogy ne szenvedj!
8. Ha lehetséges, akkor mindenképp intézd úgy, hogy számodra fontos és szerető emberek ott legyenek. Kérdezd meg ezt is előre az orvostól, hogy mire van lehetőség. Kérdezz mindig mindent, amennyit csak tudsz. Mert az ismeretlen félelmetes, az ismerős már nem az.
Én eleinte azt hittem, hogy a vetélésemnek pokolinak kell lennie. Egy büntetésnek. Aztán addig dolgoztam magamon, míg úgy mentem oda, hogy ez bizony szép lesz. Hogy megcsinálom. És az volt. Komolyan mondom. Pedig azóta is naponta öl meg a bánat, de nem a szülésem miatt. Elfogadtam, hogy a babám elmegy, elfogadtam, hogy meg kell szülnöm és már csak annyit akartam tudni, hogyan csináljam. Nem ellenkeztem, nem voltam dühös. Minden ami gyász, minden, ami fájdalom, a szülés után kb. 3 nappal kezdődött. Abban a napban volt méltóság. És tiszta szívemből kívánom, hogy ebben a tragédiában mindenkinek járjon ennyi méltóság!
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek