Ez a bejegyzés egy egyveleg. Az elmúlt napok érzelmi kavalkádjának kivonata. Avagy arról, hogyan ütött be a perinatális gyász világnapja.
Attól a naptól kezdve, hogy meg tudtuk a kisbabánk beteg, folyamatosan lakásfelújításba vagyunk. Nem tudom, mit akar a sors, csak sejtéseim vannak, de 2 hónapja nincs megállás. A terhesség megszakítás hetében zuhanytálcát építettek és fürdőszobát burkoltak nálunk. Ezután pár héttel a konyhánkat festettük ki. Aztán a stúdiómban fúrtunk, faragtuk, festettünk, majd ettől a héttől az új lakásunkban. Én már minden barkács- és bútorboltot bejártam a könnyeimmel küszködve, depressziósan, öltem már a bánatom falfestésbe. 2 hónapja a gyászfeldolgozásom része, hogy falat festek, bútort szerelek vagy mindezek után takarítok. Nem tudom, hogy én csináltam magamnak ezt a sok feladatot, vagy az élet ajándéka, hogy ne legyek egyedül a bánatommal, de az biztos, hogy segít ez a sok munka, sok teendő.
Október 15-én egy piros lámpánál facebookoztam, mikor megláttam az eseményt: a perinatális gyász világnapja van, gyújts egy gyertyát este 7-kor a kisbabádért. Na több se kellett, bőgtem. A kocsiban rendkívül jól tudok sírni, és minden rádióban szóló szerelmes dalt a saját esetemre konvertálok át. Ilyenkor kiszakad belőlem valami és az őszinte, szívből jövő sírásnak engedek utat néhány percre. Aztán sírtam megint, mikor mentünk az Obiba. Aztán sírtam, mikor megérkeztünk az új lakásunkba, amiben már van gyerekszoba is.
forrás: http://www.deviantart.com/art/autumn-140572863
Valamilyen oknál fogva az elmúlt 1 hónap alatt másodjára vagyok beteg, én, aki az elmúlt 3 évben nem voltam. Először egy torokgyulladással, lázasan az IKEA-t fedeztem fel, és roppantam össze, majd most taknyosan, nyálasan lakást festettem egy kicsivel már kiegyensúlyozottabb idegállapotban. Úgy látszik a betegségeim is a lelkem megnyilvánulásai. A gyertyának 3 kanóca volt, ezt gyújtottam meg a kisbabánkért. Bevittem a szobájába és sírtam felette. Pár hónapja pocakkal és nagy lelkesedéssel álltam ugyanitt, a tenyeremet dörzsöltem, hogy végre megvan a lakás, „igaz, kisbabám, milyen szép kis szobád lesz?”. Semmit nem sejtettem abból, ami várt rám. Ez a „semmit se sejtés”, mikor erre az ember rádöbben, akkor az nagyon megváltoztatja az életét. Ahogy ott álltam a gyertya felett, visszagondolva arra, mikor „semmit se sejtettem”, az is belém nyílalt, hogy majd erre a pillanatra is talán vissza fogok gondolni, mikor már a szoba tényleg egy szuszogó babáé lesz, amit most ugyanúgy még nem sejtek, mikor jön el.
Mindezekből azt vonom le, hogy nem szabad szemet hunyom a lakásfelújításaink, a betegségeim felett sem. Ezek kísérnek az úton, aminek a végén odaérek, ahova szeretnék. Ami kint, az van bent, ami bent, az van kint. Most még nagy a kupi, de aztán nagy lesz a rend.
Beindult egy csomó olyan folyamat, amit halasztottunk: vettünk lakást, amit régóta terveztünk; a sajátunkat felújítjuk, ami időszerű volt már; létrehoztam a stúdióm, ami évek óta az álmom; a betegségeim emlékeztetnek rá, hogy jobban kéne óvnom magam. 2 hónap alatt megint évekre elengedő tervet valósítottunk meg, pusztán onnan merítve az erőt, hogy tudtuk kisbabánk lesz. És miatta nem adjuk fel. Hálásak vagyunk neki, mert a legjobbkor jött és úgy ment, hogy gazdagabbak lettünk általa.
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com
Kommentek