Egy éve házasodtunk. Tegnap ünnepeltük az első házassági évfordulónkat. 2 hónapja még úgy képzeltem szép kerek pocakkal megyünk vissza esküvőnk helyszínére. Nem így lett.
Először az esküvőnk napjáról szeretnék mesélni. Nekem jó újra és újra átélni. Tulajdonképpen nem csak azt a napot, hanem a megelőző egy évet, amikor szerveztük. Gondolom, ti is úgy tudjátok, hogy egy esküvőt megszervezni nehéz és fáradtságos munka, melyet a háttérből az alattomos örömszülők irányítanak, és a felesleges papírért annyi, de annyi pénz kerül a kukába. Meglep, ha azt mondom, nálunk nem így volt?
Az esküvőt, jobban mondva életünk összekötését egy szép nagy ünnep keretében, örömünket megosztva a szeretetteinkkel, szerettük volna. Szívem vágya volt. Nem az, hogy habos tortának öltözve, papagájként parádézva rongyot rázzak, hanem, hogy elköteleződésünk a számunkra legfontosabb emberek előtt történjen, mert így lesz nekünk kerek. A kanapén este otthon kimondani valamit egészen más, mint figyelő tekintetek előtt esküt tenni. De ehhez az is kell, hogy a házasulandó a szívében ezt érezze. Ez nem egy kényszer, egy elvárás, kit érdekel, hogy házasodsz-e vagy sem? De ha ezt szeretnéd, ha szívedből jön, akkor add meg a módját, úgy ahogy neked tetszik, hogy tényleg ünnep legyen.
fotó: Váradi Máté
A szervezés könnyen ment, minden szolgáltatót pikk-pakk kiválasztottunk. Hogy hogyan? Mentünk a szívünk után. Ha azt éreztük egy kicsit is, hogy na ez jó lenne, akkor kiválasztottuk. Nem azt néztük, hogy majd másoknak mennyire fog tetszeni, hogy vajon elég drága-e, elég esküvős-e. Ha éreztük azt a kis zsibongást odabent, akkor megszületett a döntés. A szüleink semmibe nem szóltak bele és nem is hagytuk volna. A szülők részéről így a gyereke 30 éves kora felé azt hiszem az a minimum, hogy megbíznak a felnőtt gyerekeikbe és engedik őket dönteni. Még akkor is, ha ők adják a pénzt. Senki nem tudhatja jobban a párnál, hogy hogyan jó neki. Mondjuk, ehhez nem árt, ha a pár is rendelkezik némi önismerettel. De ezt meg mindenkinek kutya kötelessége kifejleszteni.
Szóval az esküvőnk gyönyörű volt, nekem az eskü eskü volt, meghitt, bizalmas, őszinte, szeretetteljes. A vendégeink olyan jól érezték magukat anélkül is, hogy mi direkt szórakoztatni akartuk volna őket, hogy azóta is emlegetik. Én az esküvő előtt jóval, ha csak a napra és az eskütételre gondoltam, meghatódtam. Meghatódtam attól, hogy részem lesz ebben a csodában. Szinte egy évvel az esküvő előtt elkezdtünk egy katolikus atyához járni, mert nem voltam megkeresztelve. De gyerekoromtól tudtam, hogy meg akarok keresztelkedni, mert Isten jelenléte nélkül számomra nem lett volna teljes az ünnep. A férjemmel együtt jártunk az atyához, templomba, együtt gondolkoztunk az élet dolgairól. Tudjátok ez még mennyivel közelebb hozott minket egymáshoz? És nem lettünk bigott, makacs, félős katolikusok. Szabad, őszinte gondolkodású, a gondviselésben, a szeretetben és egymás hívő emberek lettünk. És mi lehetett volna nagyobb jutalom, mint hogy a mi kis 80-hoz közeli maglódi papunk eljött értünk Mátrafüredre és összeadott minket. Mi csak megkérdeztük félve, hogy talán, hogy hátha és ő kiharcolta, elintézte, mert ott akart lenni. A násznépünket pedig lehengerelte, még az ateistákat is.
Tehát tegnap ennek a csodás napnak az egy éves évfordulóját ünnepeltük, annak ellenére vagy épp azért, mert a gyermekünktől pedig nem rég búcsúztunk el. Megérdemeljük az ünneplést a baj után is. Nem akartuk magunkat büntetni, azzal, hogy csak szomorkodunk. Elmentünk a Mátrába kirándulni és utána az esküvőnk helyszínén ebédeltünk, Gyöngyösön a Borhotel Sziluettben.
A természetjárás elképesztően feltölt. A fák hagynak gondolkozni, energiát adnak és nem elvesznek. És az erdő közepén még egy Mária kegyhelyre is akadtunk. A hotelben a tulajdonos család fia már messziről megismert minket és örömmel fogadott. Ide mi visszajáró vendégek vagyunk, ide egy kicsit hazajövünk. Szeretettel, szívélyesen köszöntött és beszélgettünk is mint régi ismerősök. Feltöltekeztünk, megmerítkeztünk az emlékeinkbe. Jól lakottan, testileg, lelkileg feltöltve távoztunk. Az autóba beülve, rádiót bekapcsolva az első dal, ami felhangzott mi volt? Rúzsa Magditól az Április. Ez a dal Ágostonnal a MI dalunk. Ez volt a polgári ceremóniánk záró dala. Ezt hallgattam az esküvő előtt meghatott könnyek között. A babánk fogantatása előtt, az anyaságra való megnyílásom a sportarénás nagy Rúzsa Magdi koncert közben történt, többek között az Április is felhangzott és átmosta a lelkemet. Ezt a dalt alig adják már a rádióban. És az évfordulónkon a hotelből távozva ez kísért minket át Gyöngyösön. Véletlen? Lehet? Ajándék? Igen!
Este itthon már mindenki a maga feladataival foglalatoskodott. Egyszer csak cseng a mobilom és az őrangyalom, Júlia hív! Erre nem számítottam, hogy épp egy hétfő este fog keresni a jó hírrel. Igen, jó hírt kaptunk! A magzatvíz mintában nem talált semmilyen eltérést. Emiatt nem fenyegeti semmi vész a következő babáinkat. Drága Júlia, hát épp ma hívsz minket? Ma, amikor a házassági évfordulónk van? Hogy kaphatunk ennyi ajándékot egy nap? A családunk már hétvégén megünnepelt minket, tortával, képeslappal, szép szavakkal. Magunkat megajándékoztuk a mátrafüredi túrával és a gyöngyösi nosztalgiával. Az ég pedig adott nekünk egy dalt, az Áprilist és egy örömhírt, hogy lehetnek egészséges babáink. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
Ha érdekelnek az írásaim, kövess Facebook-on is. Ha olvasnál sport vagy életmódváltás témában, kövesd a https://pilatesmaskepp.cafeblog.hu/ blogom. Ha elmesélnéd a saját történetedet, és nem bánnád, ha a blogon megjelenne, írj nekem:csepelyt@gmail.com